Elindult az IgeIdők Magazin

1753

Újság, rádió, televízió, elektronikus levelek, Facebook-posztok és -események, weboldalak és podcasting, YouTube-oldalak és -videók, Twitter, WhatsApp, Instagram… Nem folytatom, bár lehetne.

Kommunikációs és technológiai robbanásban élünk, melyben mi, baptisták is keressük a helyünket, a bölcs, a helyes és hatékony értekezési módokat.

Régi elődeink megalapították a Békehírnököt, a Lelki Életet, A Kürtöt és más kiadványokat. Akkor annak volt az ideje, és ők a feladatokat megharcolva elvégezték küldetésüket. Mára mind­ezekből a kiadványokból nagyrészt csak a Békehírnök, a Múlt, jelen, jövő című évkönyv, illetve az Áhítat maradt mint egyházunk rendszeresen kiadott, nyomtatott terméke.

Régóta forgatjuk a szívünkben egy baptista magazin megjelentetésének a gondolatát, hogy megerősítsük a felnövő generációkkal, a családokkal és az egyre nagyobb létszámú baptista értelmiséggel, valamint a „holdudvarunkban” levő sok ezer emberrel a kapcsolatunkat. Azt is látjuk, hogy egy igazán tartalmas, ugyan­akkor megjelenésében igényes magazin széles körű előfizetői, vásárlói réteg nélkül nehezen tartható fenn hosszú távon.

Mindezeket mérlegelve, az Országos Tanács döntése alapján egy online magazin indítása mellett döntöttünk, melyből időről időre készítenénk igényes válogatással nyomtatott kiadványt is, hogy ne csak az interneten, hanem kézbe fogva is olvashassuk az értékes írásokat.

Az online magazinnak az Ige & Idők címet adtuk. Ezzel utalni szeretnénk arra, hogy közösségünkben az Ige feltétlen zsinórmérték, és ragaszkodni akarunk a kijelentéshez a hitéletben és a mindennapi életben egyaránt. Másrészt aktuálisak és érzékenyek szeretnénk lenni a körülöttünk lévő világ eseményeire, az idők folyamataira, és együtt keresni a válaszokat a lényeges és időszerű kérdésekre. Valahogy úgy, mint Spurgeon javasolta diákjainak: „Két napi olvasmányotok mindenképpen legyen: a Biblia és a napi sajtó!”

Biztatom és kérem testvéreimet, hogy várják az Ige & Idők online magazin megjelenésével kapcsolatos további információkat, indulása után adják tovább a jó hírét (remélem, így értékelik majd azt)! Kérjük, imádkozzanak az írókért, riporterekért, szerkesztőért és minden segítő munkatársért! Legfőképpen pedig azért, hogy az új online (és időről időre nyomtatottan megjelenő) kiadvány hadd legyen majd az evangélium, a közösségépítés, az értéktovábbadás és a mindennapokban való jó eligazítás eszköze!

Papp János
egyházelnök

A magazin az igeidok.hu oldalon érhető el február 29-től!

A tartalomból:
Hálóné Cseh Ágota: Amikor félreértelmezem a megbocsátást
M. Kovács László: „…félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott”
Selmeczi Ottilia: Szívemből születtél


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!