EGYH-KCP-19-1319

1909

„Egyházunk 2019 áprilisa és 2020 áprilisa között valósította meg az EGYH-KCP-19-1319 azonosítószámú Krisztusban egyek vagyunk – Összefogás a társadalom építéséért” című projektjét, melyet Magyarország Kormányának Miniszterelnöksége finanszírozott és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kezelt. 

A »Krisztusban egyek vagyunk« projektben egymásra épülő regionális műhelymunkákban, vezetői egyeztetéseken, munkatársi konferenciákon dolgoztunk azon, hogyan gyarapítsuk a szerető, befogadó, támogató lelki közösségeket egyházon belül és kívül, hogy fejlesszük a vezetőket és munkatársakat a cigányok között végzett szolgálatban. 2019-ben is folyt a roma házi közösségekben és gyülekezetekben a lelki munka, a helyi munkatársak kinevelése, a gyermek-, ifjúsági és női programok. A rendszeres istentiszteleti alkalmak mellett voltak regionális közösségi programok is. A közösségi alkalmak és a helyi rendszeres programok mellett ezen közösségek támogatására volt szükség az egymásra épülő fórumokra, munkacsoportokra, ahol cigányok és nem cigányok együtt terveztük az egyes területek fejlesztési lehetőségeit.

A munkacsoportokban az ország hét megyéjéből találkoztak cigány és nem cigány vezetők, munkatársak tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok egymással történő megosztására, a jó példák bemutatására, a problémák átbeszélésére, közös megoldáskeresésre, valamint jövőbeni közösségfejlesztő programok megtervezésére. A találkozókról, a közösségfejlesztő célokról, a befogadást, összefogást célzó programokról érzékenyítő kommunikáció folyt a közösségi médián keresztül. Az e célból elkészült szóróanyagok országos egyházi rendezvényeken, valamint személyes kapcsolatokon keresztül szólították meg a többségi társadalom tagjait, érzékenyítve minél többeket az összefogás felelősségére.”


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!