Bölcsesség veszélyhelyzetben

157

Ezekben a nehéz napokban, amikor az egész világot a félelem, a kétségbeesés jellemzi, mikor az emberek szíve tele van kérdésekkel, akkor nagy kérdés, hogyan reagáljunk erre hívő emberek.

Többen feltették nekem az elmúlt napokban is ezt a kérdést. Voltak, akik azt mondták, hogy felesleges a pánik, mi hívők vagyunk, nekünk nem kell félnünk, minket megóv az Úr minden veszedelemtől, ne is törődjünk a koronavírussal, folytassuk az életünket, ahogyan megszoktuk. Mások természetesen pont az ellenkezőjét mondták, és szinte apokaliptikus víziókat láttak maguk előtt, ezzel ijesztgetve környezetüket is.

Én is sokat gondolkodom, imádkozom, mi a helyes magatartás. Néhány ige elém került, ezeket szeretném veletek megosztani.

Az elmúlt időszakban vasárnap délutánonként a bölcsességről tanultunk. Olvastunk arról, hogy a bölcs ember jó döntéseket tud hozni, és ez meglátszódik kapcsolataiban, munkájában, beszédében, pénzkezelésében, alázatában és lehetne tovább sorolni. Most is bölcsességre van szükségünk! Nézzük tehát, hogyan viselkedik egy bölcs ember a „veszedelem” idején!

„Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.” (Péld 22,3)

Nem gyávaság tehát, ha ebben az időszakban kivonulunk a világból, és otthon maradunk, ha távol tartjuk magunkat a programoktól, a személyes találkozásoktól.

Hasznos lehet ez az időszak – különösen ha belegondolunk, hogy nagyböjt van –, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, átgondoljuk életünket, hitünket, céljainkat, kapcsolatainkat. Rendet tegyünk a fejünkben és a szívünkben.

Ezekben a napokban kiderül, mennyit ér a hitünk. Csak az tart meg bennünket, hogy az alkalmakat látogatjuk, vagy ennél erősebb a kapcsolatunk az Úrral? Csak akkor olvasunk Bibliát és imádkozunk, ha imaházba megyünk, vagy tesszük ezt otthonainkban is, családi körben?

Természetesen szükség van a közösségre, és várjuk is, hogy ismét együtt imádkozhassunk és dicsérhessük Istent, de egy ilyen helyzet nem gyengítheti meg a hitünket, meggyőződésünket. Sőt, én azt remélem és azért imádkozom, hogy ez a körülmény is a javunkra váljon, ahogyan azt az oly sokat idézett igevers is mondja:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)

Imádkozzunk embertársainkért, döntéshozókért, betegekért, az egészségügyben dolgozókért!

Hiszem, hogy ez a szituáció a missziót segíti. Isten újból megrázza a földet, elveszi azokat a kapaszkodóinkat, amelyekben bíztunk. Gördülékeny életünk most bizonytalanná válik. Az intézmények működése akadozik, a szokásos napi rutinunk kizökken.

„Az Úr a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt…” (Ézs 3,1)

Amikor „támaszaink” meginognak, és felismerjük gyengeségünket, kiszolgáltatottságunkat, törékenységünket, akkor ismerjük fel igazán, mennyire szükségünk van Istenre, az egyetlen támaszunkra!

Imádkozzunk azért, hogy a világ is jusson el erre a felismerésre, és segítsük az embereket ebben a folyamatban szavainkkal, beszélgetéseinkkel, internetes megnyilatkozásainkban is. Hiszem, hogy az egyházaknak, a hívő embereknek ebben a helyzetben is feladatuk van! Az imádságon túl egymás bátorítása, megmutatni, hogy bármi is történik körülöttünk, van remény! Figyeljünk a legkiszolgáltatottabbakra, az idősekre, a szegényekre, ne hagyjuk őket magukra! Használjuk a modern technológia adta lehetőségeket, a telefont, az internetet a kapcsolatok ápolására!

Végül nagyon fontos, hogy ne rettegjünk! Az is lehet, hogy rosszabbodik a helyzet, hogy magunk vagy szeretteink is megfertőződnek a vírussal, de akkor is tudjuk, hogy Isten kezében van az életünk.

„Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen!” (Jer 51,46)

Ezt Jeremiás akkor írta a népnek, mikor azt éppen Babilonba hurcolták, amikor templomukat lerombolták, családjaikat szétszakították, amikor minden, ami fontos volt számukra, elveszett. Mert minden elveszhet, de az Úr örökre ugyanaz marad! Olyan szépen fogalmaz Luther Márton ismert énekében:

„Kincset, életet, hitvest, gyermeket mind elvehetik. Mit ér ez őnekik? Miénk a menny örökre!” (Luther Márton: Erős vár a mi Istenünk)

Jeremiás úgy folytatja, hogy „Babilonnak is el kell esnie” (Jer 51,49). Egyszer véget ér ez a rémálom, és újra visszatérünk Izraelbe. Lesz még istentisztelet, lesz még éneklés, lesz még ünnep… Egyszer – reméljük, minél hamarabb – vége lesz a koronavírusnak is, és ismét helyreáll a rend. De talán mi sem ugyanúgy jövünk ki belőle, ahogyan belekerültünk, hanem helyreállva, megújulva, megerősödve hitünkben. Izrael bálványai miatt került fogságba, de a fogság alatt visszatértek az egy igaz Istenhez. Történjen ez velünk is!

Imádkozzunk tehát, ne rettegjünk, bátorítsuk egymást, és maradjunk veszteg ebben az időben! Hiszem, hogy amint Mózes által üzente az Úr Izraelnek, úgy üzeni nekünk is:

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14,14)

Merényi Zoltán