A hónap igéje

„Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Lk 18,16)

A hónap gondolata

A kisgyermekek lelke iránt óriási és egyben elháríthatatlan a felelősségünk. Csodáljuk bennük, hogy mennyire rugalmasak, mennyire tiszták, mennyire tudnak figyelni, mennyire őszinték, és mekkora bizalommal vannak irántunk. Mindannyian arra vágyunk, hogy Jézust megismerjék és vele éljenek. Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy ebben az igyekezetünkben arra kell különösen is vigyáznunk, hogy ne akadályozzuk őket. Talán azért, mert egyébként ösztönösen bennük van Isten keresésének a vágya? Lehetséges. De mit jelent az, hogy akadályozzuk? Akadállyá válhat, ha akaratukat folyton letörjük, ha mellébeszélünk, ha mindennapi életünk számukra nem bizonyítja Istent. Még hitbeli nevelésünk is akadállyá válhat, ha pusztán csak mi akarunk Istennel kapcsolatosan beléjük helyezni, mintha már tudnák is, ahelyett, hogy a kicsi lelkük Isten iránti rezdüléseit, mozdulásait, kérdéseit, gondolatait követve kapcsolódnánk az ő belső történetükhöz. Ezért is kell sok-sok kérdést feltennünk nekik. Egyébként ők is rengeteget kérdeznek, mint ahogy tudjuk is. De a kérdéseinknek nem az a célja, hogy aztán mi rögtön meg is válaszoljuk. Hanem hogy megértsük, hol is tartanak, merre mennek belső útjukon. Nem szabad elfelejtenünk tehát, hogy Jézus velük kapcsolatosan az akadályok elhárítására biztat minket.

De a kisgyermekektől tanulnivalónk is van. Jézus egy alkalommal ezt meg is fogalmazza: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” A jézusi tanítással kapcsolatosan a bibliamagyarázók a kisgyermekek két jellemzőjét emelik ki, amelyek a hívőséghez elengedhetetlenek: bizalom és alázat. A bizalom első pillantásra is magától értetődő a kisgyermekeknél. Minden további az életükben ettől függ. Kialakul-e az a mély, ősbizalom, vagy ha megtört, valamikor helyreáll-e. De az alázat mintha nem mindig lenne rájuk jellemző. Hisz engedetlenek sokszor, nem rendelik alá magukat a felnőttnek már egy-két éves korukban sem, hanem hisztiznek, toporzékolnak. A kisgyermek nem a felnőttnek rendeli alá magát teljesen, hanem a kapcsolatuknak. Annak, ami kettőjük között valóságos. Nem helyezi magát a kapcsolaton kívül még akkor sem, amikor haragszik, akkor sem, amikor elvonul. Mindent nekünk, a felnőttnek mutat, mond, mert nélkülünk nem él. Ő nem a viselkedésében alázatoskodik, hanem abban, hogy teljesen velünk él, és egész lényét ebbe a kapcsolatba helyezi. Benne nem merül fel az a nagyképűség, hogy ő nélkülünk létezik, nélkülünk valaki. Mint ahogy sok felnőtt-társunk okos, jóságos, becsületes vagy akár szép is. De magának az.

A lényeg: ha tanulni akarsz a kisgyermekektől – ahogy Jézus erre bátorít –, akkor sokat kell együtt lenned velük, mert különben hogy tanulnád tőlük a ősbizalmat és a természetes, erőlködésmentes alázatot? Nem? És akkor velük együtt Isten országában élhetünk.

A hónap gyakorlata

Csak azért figyeld a kisgyermekeket ebben a hónapban, hogy a bizalomról és az alázatról minél többet megtudj tőlük!

A hónap imája

Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izrael, az Úrban most és mindörökké! (131. zsoltár)