A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány és a Xeropan International Kft. egyedülálló kezdeményezést indított. 1000 darab promóciós kódot juttattak el a baptista iskolák tanulói és pedagógusai számára, így ingyenesen elérhetővé tették a Xeropan nyelvtanuló alkalmazás pro előfizetői lehetőségeinek használatát. A 17,8 millió forint értékű támogatás célja, hogy a baptista iskolák nyelvoktatása a legkiválóbbá váljon az országban.

Az oktatási mintaprojekt a digitális oktatás új lehetőségeire is ráirányítja a figyelmet. A fiatalok az alkalmazásban „Max professzor” vezetésével tájékozódhatnak, azonban a nyelvtanárok is figyelemmel tudják kísérni a fejlődésüket, így a személyes jelenlét fontossága is meghatározó marad. A nyelvtanulás az alkalmazás segítségével otthonról is hatékonyan megvalósítható, miközben a játékos feladatok nemcsak a szókincset, de a nyelvtani ismereteket is bővítik. A Xeropan a mesterséges intelligencia segítségével támogatja a fiatalok szóbeli készségeinek fejlődését is.  

A magas szintű angol nyelvtudás ma már alapja a továbbtanulásnak és a sikeres munkaerőpiaci elhelyezkedésnek, így kiemelten fontos, hogy segítsük és bátorítsuk a fiatalokat nyelvtudásuk fejlesztésére, hiszen ez alapozhatja meg eredményességüket későbbi pályájukon.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány mottója: Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak. Hiszünk abban, hogy munkánkkal egyre több gyermeknek biztosíthatjuk, hogy olyan szakmát szerezzen, amit szeret, és amiben sikereket érhet el.

Amennyiben ön is fontosnak tartja a jövő generáció támogatását, kérjük adója 1%-ának felajánlásával segítse munkánkat! Munkánkat, célkitűzéseinket bővebben itt ismerheti meg: https://btesz.hu/1szazalek/T