Hangzatos a cím, hogy a szabadság, a harc és a béke hogy valósulhat meg, melyik hat a másikra, mi a béke útjának fejlődéstörténete? Március idusán gondolkodjunk közösen népünk sorsáról.

Ha a magyar nép történelmét, útját elemezzük, megdöbbentő képek tárulhatnak elénk.

Külső megszállások, támadások jelentkeztek számtalanszor. Értelmetlennek látszott felvenni a harcot a túl­erővel szemben, sokszor maroknyi nép indult szembe a hömpölygő áradattal, de küzdöttek, életük árán is. Aztán vagy elesett az ország, vagy a győzelem felé tett egy-egy lépést.

Belső, fondorlatos támadások között is élünk, és szomorú, amikor nemzettestvéreink válnak ellenséggé. Amikor „nem is tudjuk, miért”, de harag, gyűlölet támad a szívünkben egymással szemben, és sorra bomlanak meg a jó kapcsolatok, és hadszíntérré válik a család, a házasság, alkalmasint a gyülekezet vagy az ország.

Mennyi értelmetlen feszültséget kell hordoznunk, ami felemészt, tönkretesz. Mi lehet az ok? Miért az ellentétek, ellenségeskedések?

1848. március 3-án Kossuth Lajos felirati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, majd kiegészítésekkel március 12-re elkészült a 12 pont végleges változata. 172 éve, március 15-én az ifjak elindultak, hogy érvényt szerezzenek követeléseiknek. Pilvax kávéház, Egyetem tér, Landerer nyomda, Nemzeti Múzeum, majd a budai vár börtöne, a városháza, mind megannyi küzdelem helyszíne a szabadságért. Mi is a cél? A pozitív változás, a rendezett emberi kapcsolatok, a szabadság megélése. Milyen sodró erejű üzenetet hordoz Petőfi Nemzeti dal című verse, amikor tömegek mondják kórusban: „rabok tovább / Nem leszünk!” Göröngyös út vezet a békességhez.

Ma végiggondolva az életünket hasonló gondolatok fogalmazódhatnak meg bennünk. Rendet szeretnénk a társadalomban, a családban, a gyülekezetben, a magánéletben. Visszautasítjuk, hogy bárki is rabigába kényszerítsen. Szokások, szenvedélyek, eszmék, emberek vagy szellemi hatalmasságok – hagyjanak békén.

Ó, mennyi harc, míg ez valósággá válik. Támadások sorát kell visszaverni, kivédeni. Az Ige leleplez, ha nem vesszük komolyan a szabadságot:

„a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket…” (Zsid 12,4)

Kiderül, hogy valójában már át is jöttünk a lelki területre, és hívő életünk nagyszerű harcaiban mélyedhetünk el.

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

Nem elég megszabadulni a rabságból, a Szabadító nevének ismerete kötelez arra, hogy másoknak is beszéljünk szabadulásunk történetéről. Bizonyságtételek végtelen sora hangzik nap nap után, hogy bátorítsa azokat, akik még rabságban élnek.

1895. március 15.

125 éve annak, hogy elindult a jó hír a Békehírnök által, hogy minél többen olvassák, továbbadják, megtapasztalják Isten országának jó ízét, megismerjék az üdvösség útját.

125 éve jelenik meg rendszeresen egyházunk lapja, hogy megtérésekről, bemerítésekről, ünnepekről tájékoztasson, verseket, énekeket, elmélkedések sokaságát juttatta el a címzettekhez.

172 éve kérdésként került elő: „Mit kíván a magyar nemzet?” Megválaszolták.

125 éve keressük a választ arra a kérdésre: „Mire van szükségük a magyar baptistáknak és általuk más embereknek is, milyen beszámolók, hittel kapcsolatos írások jelenjenek meg?” Az idő próbáját kiállta a lap, amiért hálásak vagyunk.

Közben egy ének dallama zsong a szívemben, és ízlelgetem a mondatait:

Tégy foglyoddá, Uram,
Akkor szabad leszek;
Késztess megadnom önmagam,
Győzelmet úgy veszek!
Ha küzdve küszködöm,
A földre roskadok,
De ha karod lesz börtönöm,
Akkor erős vagyok.

Legyen méltó ünnepünk március 15-én, és legyen áldott a Békehírnök további munkája!