„Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek.” (2Tim 3,10–11)

Azoknak a szülőknek, akiknek váratlanul otthon kell maradniuk a gyermekeikkel, most ölükbe hull annak a lehetősége, hogy gyermekeik mesterei, mentorai legyenek.

Persze nem ez esik le legelőször, mivel a többség arra gondol, mennyire fárasztó lesz az óvodásaikkal, az iskolásaikkal álló nap, felébredéstől elalvásig (olykor éjszaka is) együtt lenni visszavonulhatatlanul. Némelyek azért megpróbálják. Mit? Hát a visszavonulást. Nem fog sikerülni. Azoknak írom, akik még reménykednek.

Váltani kell. Szemléletet. Már aki hívő, annak. A szemlélet lényege padig az, hogy a mostani be- és összezártság egyszeri lehetőséget kínál ahhoz, hogy gyermekeinknek ne csupán szülei, hanem mesterei is legyünk végre.

Nem nagy dolog annak, aki egyébként is hívő életvitelt folytat egy keresztény életszemlélet alapján. Mert őrajta most végigkövetik majd a gyerekei azt, hogyan ébred egy keresztény, mik az első szavai, mik az első tevékenységei, mennyire szolgál másokat, mennyire figyel másokra. Ha már az ágyánál imádkozik, milyen emberként megy tovább? Ha elindul, mik az első teendői? Az, hogy másokra gondoljon, családtagjait egyedi módon, szeretettel ébresztgesse? Az, hogy megkérdezze a többieket, ki mit kér? Az, hogy már jó reggel legyenek életrevaló gondolatai és tervei? Az, hogy családtagjainak készítsen valamit reggelire vagy még reggeli előtt?

Aztán a nap folyamán a gyerekei rajta látják, hogy van célja mára és a jövőre. Van terve, ami alapján gazdálkodik az idővel. De elérhető a párja és a gyerekek számára is. Nem mondogatja ezt: Nem látod, hogy dolgozom, nem látod, hogy most mással foglalkozom! De gyerekei meglátják azt is, hogy van gondja másokra is, és ebben még tőlük is ötletet, tanácsot kér.

Az ebédnél nem pusztán ez a visszatérő rigmus: Hogy eszel? Figyelj már oda! Hanem képes gyermekeivel az élet különböző kérdéseiről nyíltan, őszintén és felszabadultan beszélgetni. Nem mindentudó, de mindenre kíváncsi. Nem kioktató, de őszintén érdeklődő. Olyan, akitől a gyerekeket a végén már úgy kell más dolgok felé terelni, hogy magukkal és a feladataikkal is foglalkozhassanak.

Kereszténynek mondhatod magad, ha lassan is, de egyre nagyobb örömmel tölt el a valóság: végre a gyerekeiddel lehetsz egész nap, egész héten, és lehet, hogy egész hónapban. Most megmutathatod, hogyan kell hívő keresztényként otthon élni, gondolkodni, érezni, együtt lenni, játszani, beszélgetni, imádkozni, vitatkozni a Bibliáról, enni-inni, telefonálni, egymást szeretni. Egyszóval: keresztényként élni.

Most mutasd meg!