Most, amikor a virtuális térben kell mozognunk, a közösségi és egyéb platformokon kiemelt jelentősége van annak, hogyan viselkedünk ezeken a helyeken. Ez ma kifejezetten aktuális:

„Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket.”
(Kol 4,5 EFO)

De hogyan lehet most bölcsen viselkedni?

Vizsgáld meg, mi mellé állsz oda!

A Biblia azt mondja, hogy mindent viták és veszekedések nélkül vigyünk véghez (Fil 2,14). Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek ügyek, amelyeket támogatsz, de azoknak erkölcsösnek és biblikusaknak kell lenniük.

Bátoríts!

A közösségi média jó módja lehet mások bátorításának. Nem szabad tömegesen elárasztanunk mindent posztokkal. Kevesen szeretik azokat az embereket, akik mindent megosztanak, de sokan szeretnek egy kifejezetten nekik szánt üzenetet olvasni.

Ne szurkálódj!

Ne írjunk és mondjunk olyan dolgot, amit a másik piszkálódásnak vagy szurkálódásnak érezne a mi részünkről. A másik dolog, hogy olyat ne írjunk, amit aztán meg úgyse mernénk a másik szemébe mondani. Online is igaz a Jak 3!

Oszd meg az evangéliumot!

Nagyon jó, ha megosztasz egy-egy igeverset vagy keresztény dalt. Hogyan lesz ebből mégis evangélium annak, aki nem érti a tartalmát? Úgy, ha segítesz neki. Ha megosztasz ilyen tartalmakat, érdemes egy-egy magyarázó, személyes mondatot hozzáfűzni, hogy az ismerőseid értsék, miért jelentős neked!

Támogasd a gyülekezeted jelenlétét!

A gyülekezetek most a virtuális térben élik az életüket. Segítsd a gyülekezeted egy-egy megosztással. Nem kell mindent megosztani, de ha valamit érdemesnek látsz, akkor azt bátran tedd meg! Ne felejtsd el: „Az épület bezárt, a gyülekezet megy tovább!”

Szolgálj mások felé!

Gondolkodj úgy, hogy ebben az időben most a közösségi médián keresztül is tudsz szolgálni mások felé, úgy, ahogyan ők is szolgálnak feléd. Mindig gondolkodjunk, mielőtt posztolunk. Állj meg. Vegyél levegőt! Gondolkozz! Posztolj! Ha így jársz el, akkor jó eséllyel valóban mások segítségére leszel!