Imádattal teli örömünnepre gyűlhettünk össze a Balatonszemesi Baptista Gyülekezetben 2019. december 22-én, amikor kilenc fehérruhás osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy Isten milyen csodát tett az életében.

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket”

– hangzott az élő üzenet Floch Gábor lelkipásztor által az istentisztelet elején. Az Úr jelenléte betöltötte a termet, amint a dicséretekben a gyülekezet felemelte Jézus nevét, hogy egy szívvel adjunk neki dicsőséget a megváltás munkájáért. Iván Imre testvér az Apostolok cselekedeteinek 16. része alapján hívott mindenkit élete legfontosabb döntésének meghozatalára, és nagy örömmel hirdette, hogy még mindig tart az Úr jókedvének esztendeje, és a romokból még ma is élet fakadhat!

A bemerítkezők bizonyságtételeiből hallhattuk, hogy ők hogyan élték meg a személyes találkozást Jézus Krisztussal, hogyan hozta ki őket is a mélységből Isten, és ez milyen hatással volt az életükre. Tele van a szívünk hálával, hogy Isten megtartó kegyelme győzött fiataljaink életében, akik már az életük korai szakaszában megtapasztalhatták, hogy bár sok a kísértés és nagy a harc, Jézus vére által tisztán állhatunk meg Isten előtt mint szeretett gyermekek, akik biztosan tudják, hogy üdvösségük van.