Ökumenikus világimanap 2019. március 1-én, pénteken

2106

2019. március 1-én, pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a szlovén keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.

A 2019. évi világimanap a Lukács 14,17 igeszakaszt helyezi a középpontba: „Jöjjetek, mert már minden készen van”. Az igei tanulmány lényege a meghívás: „Jöjjetek!” Továbbá a biztatás, ami válaszadásra késztet: „Minden készen van.” Jertek Istent dicsőíteni, neki hálát adni és meghirdetni a szeretet országát.

A meghívás Jézusnak a nagy vacsoráról szóló példázatán alapul, melyen azok vettek részt, akiket az utcáról hívtak be, mivel az eredeti meghívottak kimentették magukat. Az asztaltársaság nem elég az egész ház betöltésére, még mindig van hely.

Az istentisztelet során hallhatjuk azoknak a történeteit, akik leülnek a kenyér, bor, víz és só asztalához. A történeteik tükrözik, milyen volt Szlovénia politikai és gazdasági helyzete a szocialista-kommunista államtól napjainkig. Hallhatjuk a menekültek és a bevándorló munkások történeteit, az anyákét, a nagymamákét, a feleségekét és roma emberekét. Amíg történeteiket hallgatjuk, bocsánatot kérünk, hogy némák maradtunk az igazságtalanság láttán, és imádkozunk, hogy Isten nyissa meg szívünket együttérzésre és megértésre. A végén áldáskérő imát mondunk, és kérjük, hogy kölcsönösen támogatni tudjuk egymást a szabadság, igazságosság és béke felé vezető úton.

Fischl Vilmos tájékoztatása szerint az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa pedig az idén szervezi meg ezt az eseményt 34. alkalommal.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az Ökumenikus Tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhetnek fel, hangolódhatnak rá az eseményre, „és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”.

A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a www.meot.hu honlapról vagy a www.vilagimanap.hu oldalról.

 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!