Magyar baptista egyháztörténészek tanácskozása Budapesten

2715
A Budapest, Wesselényi utcai imaház udvarán készült csoportképen balról jobbra a következő résztvevők láthatók: Erdélyi Sándor Kálmán (Pozsony, SK), Benkő Ferenc (Neszmély, HU), Kiss Zoltán (Bihardiószeg, RO), Vix József (AU), Kiss Lehel (Szamosújvár, RO), dr. Mészáros Kálmán (Budapest-Kispest), dr. Borzási István (Kraszna, RO), Kübler János (Budapest,Wesselényi u., HU), dr. Herjeczki Kornél (Budapest, Wesselényi u.) és Kelemen Sándor Tomi (Szalárd, RO)

A Kárpát-medence különböző országrészeit képviselő magyar baptista egyháztörténészek 2019. május 8-án Budapesten tartották soron következő tanácskozásukat. A munkaértekezlet helyszíne a Budapest, Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet közösségi háza volt.

A megbeszélés – rövid áhítat után – egy visszatekintéssel kezdődött, melyben dr. Mészáros Kálmán, a Történelmi Bizottság elnöke idézte föl az elmúlt esztendő fontosabb eseményeit. Elsőként a magyar koronázási ékszerek 40 évvel ezelőtti visszatérését említette meg, melyben a magyar baptisták is jelentős szerepet vállaltak. Az ezzel kapcsolatos országos ünnepségsorozat megnyitójára a budapest-belvárosi főplébánia-templomban került sor január 6-án, ahol történelmi előadásra kérték meg a szervezők, melyet a televízió is közvetített.

Megemlékezett a századik évében elhunyt Billy Grahamről és az ötven évvel ezelőtt mártírhalált halt Nobel-békedíjas Martin Luther Kingről is, akiknek az emlékére a Baptista Teológiai Akadémián is tudományos konferenciára került sor április 4-én. Az elmúlt esztendőben Nagyváradon került sor (május 8-án) a magyar baptisták közös Történelmi Bizottságának a tanácskozására, ahol a következő jubileumi évek kiemelkedő eseményeit és ünnepi alkalmait tekintettük át.

A magyar baptisták képviseletében egy jelentős csoport vett részt július első vasárnapján a felvidéki Nagylévárdon azon a hagyományőrző emléknapon, ahol a történelmi Felső-Magyarországról elűzött anabaptistákról emlékeztek meg a település mai polgárai. A keresztségük megújításához ragaszkodó anabaptista vértanúkról pedig az ausztriai Falkenstein várában berendezett anabaptista múzeumban emlékeztek meg a magyar zarándokcsoport képviselői. Komárom-Szentpéteren pedig szeptember 9-én került sor egy jubileumi alkalomra, ahol a helyi gyülekezet és a felvidéki baptista misszió 100 évvel ezelőtti elindulására emlékeztek meg a nagy számban összegyűlt résztvevők.

Végül a tordai vallásbéke 450. jubileumi eseménysorozatáról emlékezett meg a Történelmi Bizottság elnöke, akinek a szervezésében egy emlékezetes történelmi tanulmányút részesei lehettek a bizottság tagjai. Ennek során Déván, Gyulafehérváron, Tordán, Alvincen, Kolozsváron került sor történelmi megemlékezésre és konferenciák megtartására.

Kiss Lehel, az erdélyi baptisták Történelmi Bizottságának elnöke arról számolt be, hogy az elmúlt év során is sokan igényelték a Történelmi Bizottság segítségét a gyülekezeti jubileumok megszervezéséhez, dolgozatok, cikkek  írásához. Elmondta azt is, hogy történelmi kutatásait jelenleg szinte kizárólag az egyháztörténeti jellegű MA szakdolgozatának megírására korlátozza, melynek témája: Bokor Barnabás élete, különös tekintettel igehirdetői szolgálatára.

Vix József, az ausztriai baptisták képviselője és a falkensteini anabaptista múzeum építésének egyik önkéntese arról tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy gyülekezetük növekedése miatt más összejöveteli helyet kell keresniük. Majd beszámolt az anabaptista kutatásáról, melynek eredményeként egy, a 17. században keletkezett kódex lapjain talált fontos információkat osztott meg a résztvevőkkel.

Kelemen Sándor Tomi, a TB erdélyi tagja beszámol arról, hogy jelenleg két nagyobb munkán dolgozik. Az egyik – a román testvérek kérésére – az ócsai hitvallás története, ugyanis ezt vették át a román baptisták is a múlt század elején. Ennek eredete valószínűsíthetően az 1847-ben J. G. Oncken által összeállított német nyelvű hitvallás szövege lehet, amelynek eredetijét kutatja. (Felmerült az a gondolat, hogy később készüljön egy német–magyar–román összehasonlító tanulmány a három hitvallás szövegéből.)

A másik nagy munka, amihez hozzáfogott, a Dávid Ferenc által flamand és német nyelvről lefordított és 1570-ben Kolozsváron magyarul kinyomtatott  „Könyvetske az igaz keresztségről” című, 150 oldalas anabaptista hitvédelmi munka fakszimile és olvasható formátumban átírt kiadása. A bizottság tagjai egységesen ez utóbbi, nagy jelentőséggel bíró dokumentum megjelentetését látják fontosabbnak előbb megjelentetni.

Erdélyi Sándor Kálmán a felvidéki baptista történészek képviseletében arról a találkozóról beszélt, amelyen legalább hét ország küldöttei vesznek majd részt június 17-én, hétfőn az ausztriai Falkenstein várában, hogy az anabaptista örökség kutatása, megőrzése és továbbadása kapcsán közös nyilatkozatot írjanak alá. Erre az alkalomra a bizottság által képviselt nemzeti közösségek képviselőit, teológushallgatóit és az anabaptista történelem iránt érdeklődőket is szeretettel várják.

Benkő Ferenc, a hagyományőrző habán napok alapító szervezője ezen kívül buzdította a jelenlevőket a június 30., vasárnap Nagylévárdon ismét megrendezendő anabaptista emléknapon való részvételre, ahol az anabaptista gyülekezet felszámolását évről évre megünnepli a római katolikus közösség. Most viszont lehetőség nyílik a tények ismertetésére, énekekre és bizonyságtételre. Az idén bemutatják „Az igazság halhatatlan” című zenés történelmi előadást is korhű öltözetben.

Dr. Borzási István végül beszámolt arról, hogy március 20-án a román történészek számára előadást tartott Aradon az „elismert” és a „szabad” baptisták közötti ellentétekről. Ezen kívül vállalta, hogy a Falkensteinben tervezett nemzetközi anabaptista történésztalálkozóra készített angol nyelvű nyilatkozatot magyar nyelvre fordítja és a végleges fordítást írásban elküldi majd a TB jelen lévő tagjainak.

Meyer Henrik (1842–1919)

A tanácskozás helyéül választott templom egyébként történelmi jelentőségű. A Wesselényi utcai gyülekezet alapító lelkipásztora, Meyer Henrik (1842–1919) ugyanis 100 esztendővel ezelőtt lépett át az örökkévalóságba. Róla is megemlékeztünk tanácskozásunk során. Az általa épített templom falán található dombormű és munkásságát felidéző emléktábla előtt egy hálakoszorút elhelyezve emlékeztünk a baptista történelem kimagasló alakjára és a Kárpát-medence különböző népei felé végzett evangéliumi ugartörő tevékenységére.

A tanácskozást követően a Wesselényi utcai gyülekezet lelkipásztorával, Kübler Jánossal és dr. Herjeczki Kornél gyülekezetvezetővel kiegészülve fölkerestük Meyer Henrik budakeszi temetőben található sírját, ahol a baptista történelmet értékelő és kutató hálás utókor képviselői idézték föl Isten áldott szolgájának gazdag életútját, majd egy rögtönzött férfikari énekkel és imádsággal zárult a megemlékező alkalom.

Meyer Henrik sírja körül Budakeszin

A sírkövön olvasható bibliavers Isten igéjének mai hirdetői számára is iránymutató bátorítás: „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12,3) Soli Deo gloria!

Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész
az MBE TB elnöke


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!