Idén Siófok volt az a helyszín, ahol az országban szolgáló lelkipásztor-feleségek összejöhettek, találkozhattak egymással, feltöltődhettek és megoszthatták tapasztalataikat, élményeiket az elmúlt időszak kapcsán.

Nekem különösen fontos volt ez a mostani találkozó, mert a gyerekeim születését követő közel 5 évben nem volt lehetőségem ilyenfajta közösségben lenni azokkal, akikkel együtt szolgálok. Már csak emiatt is nagyon vártam a találkozást és azt, hogy újra együtt lehessünk pár napig csak mi, a lelkipásztorok feleségei. Amit tapasztaltam és kaptam ebben a pár napban, az egy szóval jellemezve: fantasztikus volt. Szavakkal nem is lehet megfelelően leírni, milyen felemelő érzés volt az Úr jelenlétében megállni azokkal karöltve, akikkel együtt harcolunk a frontvonalban lelkipásztorok feleségeként.

A közös alkalmakon lehetőség volt aktuális és minket érintő témákról előadás formájában pár gondolatot hallani, majd arról  közösen együtt gondolkodni, beszélgetni és imában az Úr elé vinni. A programban szereplő fix alkalmak szünetében volt lehetőség kötetlenebb formában is együtt beszélgetni, kávézni, úszni vagy akár szaunázni, mindezek pedig csak még inkább közelebb vittek bennünket egymáshoz.

Ebben a pár napban mindez segítette, hogy a már meglévő, nagyobb múlttal rendelkező kapcsolatok továbbépüljenek, illetve új kapcsolatok születhessenek meg (hála érte az Úrnak, nekem személy szerint mindkettőben részem lehetett ebben a pár napban). Kimondhatatlan élmény volt az utolsó napon a kis csoportokban történő imádkozás, amikor felfakadhatott a szívünkből az elmúlt pár nap megtapasztalásai miatt érzett hálánk a mi hatalmas Istenünk és mennyei Édesapánk felé, és egymással karöltve állhattunk meg előtte mint gyermekei, és tárhattuk fel mindazt, ami a szívünkben van: dicséret, hála, magasztalás, öröm… Felfrissülés volt megélni mindezt a szellemi és lelki szabadságot a testvéreim körében.

Már nagyon várom a következő alkalmat, amikor újra együtt lehetek az Úr jelenlétében ezekkel a csodálatos és kivételes asszonyokkal, akik telve vannak Istentől kapott erővel, csodálatos megtapasztalásokkal, szelídséggel, kedvességgel, szabadsággal, örömmel, elfogadással, szeretettel és tűzzel, ami az egyetlen élő Istenért és az ő szolgálatáért ég!

Kiváltságnak érzem, hogy velük szolgálhatok és harcolhatok az Úr országáért, és már nagyon várom az újbóli találkozást velük!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!