A hónap igéje

„Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté evangéliuma 28,20

A hónap gondolata

Az ajándékozásnak különféle megjelenési formáját figyelhetjük meg.

1. Önző célú tárgyi ajándék

Laokoón trójai főpap mondja a következőt Vergilius Aeneisében, amikor a görögök a kapuk elé viszik az „ajándék” falovat: „Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.” Vannak, akik a megbocsátást akarják megvenni ajándékkal. Vagy a barátságot vagy a szerelmet. Ilyenkor azért leszünk megajándékozottak, mert a másik valamit el akar érni nálunk.

2. Önzetlen célú tárgyi ajándék

Sokszor előfordul a gyülekezeteinkben, hogy valakit Isten arra indít, hogy segítsen egy másik testvért, de úgy, hogy az ne tudjon róla. Ez mindig mélyen meghat bennünket, hogy valaki képes úgy szeretni, hogy háttérben maradjon. Ez valódi szeretet.

3. Személyes ajándék

A karácsonyban, de a születésnapokban vagy az egyszeri ünnepekben – mint a házasságkötés, évforduló, diploma stb. – különleges az, hogy az elé a feladat elé állítja az embert, hogy valami személyeset adjon. A legtöbbször szükségét érezzük, hogy néhány csak neki szóló mondatot is írjunk az ajándékunk mellé. Sok-sok ilyen kis kártyát, lapot őrzünk mi is, amit valaki valamikor az ajándékával együtt nekünk adott.

4. Önmagunk odaajándékozása

Egy fiatal férfinek még sosem volt igazi párkapcsolata, úgy tűnt, hogy egy közös munka kapcsán talán végre lesz. Munka után hazakísérte a lányt. A lakás ajtajában egy darabig álltak egymásra nézve, a fiú vágyakozva, aztán a lány váratlanul megszólalt: „Tudod, nekem nem kell semmi karácsonyra. Csak te.” A fiú csak kapkodott levegő után, és ahogy a lány bement a lakásba, a fiút majd szétvetette a boldogság, hogy ő elég a lánynak. Tehát szereti, nagyon szereti.

Két ember, két személy kapcsolatában több fokozat van. A végső ez: amikor két ember egymásban él. Számukra, a kapcsolat számára megszűnik ettől kezdve a tér és az idő. És nincs olyan, hogy nincsenek együtt: már egymásban élnek.

Jézus Krisztus így tud velünk lenni a világ végéig. Azért jött, hogy köztünk éljen, hogy velünk éljen, és halála és feltámadása által végül bennünk éljen. A világ legteljesebb, legszorosabb és legboldogítóbb kapcsolatával ajándékoz meg bennünket azáltal, hogy velünk van mindig.

Sok mindent mondhatunk Jézus Krisztusról. De az tud a legtöbbet róla, aki vele él. Irigylésre méltó élete van.

A hónap gyakorlata

Vedd számba napról napra, hol tapasztaltad, miben láttad meg, hogy Jézus Krisztus veled van! Legyél te is szeretteiddel úgy, ahogy veled van Jézus Krisztus: teljesen!

A hónap imája

Köszönöm, Uram Jézusom, hogy velem vagy mindenben. Köszönöm, hogy bennem élsz! A legnagyobb ajándék vagy nekem! Boldogan köszönöm. Ámen


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!