Közgyűlést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

1345

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2019. december 4-én, szerdán 15 órakor tartotta éves rendes közgyűlését.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke nyitóáhítatában Jézus Krisztus „Én vagyok a világ világossága!” (Jn 8,12–14) és „Ti vagytok a világ világossága!” (Mt 5,14–16) kijelentései kapcsán tárta elénk gondolatait.

Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára jelentésében nagy vonalakban beszámolt és értékelte a bizottságok munkáját. A bizottságok ebben az évben is minden feladatot és eseményt sikeresen végrehajtottak. Kiemelte, hogy jól sikerült az év kezdetén az ökumenikus imahét, melyben nagy szerepe volt a Teológiai és Keresztény Egység bizottságnak. A Misszió és Evangelizációs Bizottság ebben az évben is megtartotta Révfülöpön az ökumenikus lelkészi és munkatársképző konferenciáját „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) Az idők jelei címmel. A tagegyházak lelkipásztorai és gyülekezeti munkatársai szerte az országból érkeztek erre a konferenciára. A Női Bizottság szokásához híven idén is megszervezte a világimanapot, hangsúlyozva a szegénység és gazdagság társadalmi összefüggéseit, melybe országosan bekapcsolódtak a gyülekezetek, és együtt imádkoztak a társadalmi igazságosságért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tudományos szakfolyóirata a Theologiai Szemle. A Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága ebben az évben októberben megint megtartotta ökumenikus könyvestjét, amely az egyházi és a világi kiadók számára egyaránt fórumot nyújtott, hogy a legújabb könyveiket bemutassák. Májusban szakfolyóirat-találkozót tartott a teológiai témájú egyházi folyóiratoknak, az ezen az eseményen elhangzott előadások anyaga bekerült a Theologiai Szemle 2019/3-as számába. Az Október a Reformáció Hónapja bizottság számos esemény keretében magas színvonalú programokkal emlékezett meg a reformációról. 2019-ben megrendezésre került a reformációi gálaest, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úr tartott előadást. A fellépők között voltak a szombathelyi Reményik Sándor Művészeti Alapiskola diákjai, a Vox Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Pünkösdi Egyház Zenei Missziójának Égi Szólamok Kórusa, a Tabulatúra régizene-együttes. A Vallásközi Dialógus Bizottság idén is ellátta azt a fontos feladatát, hogy a Magyarországon lévő világvallásokkal a kapcsolatot erősítse, idén a Magyarországi Muszlimok Egyházának vezetőjét látta vendégül. Idén áprilisban a szokásokhoz híven ismét nyílt bizottsági ülést tartott, melynek meghívott előadója Orbán Balázs volt, aki „A migráció és Európa jövője” címmel tartott előadást. Az Ifjúsági Bizottság idén is megtartotta a már új néven megrendezésre kerülő PIKNIK ökumenikus ifjúsági estet, melyen tagegyházaink ifjúsági zenekarai szolgáltak.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár előadást tartott „Tájékoztatás az üldözött keresztényekért végzett munkáról” címmel. Államtitkár úr előadásában felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. Bemutatta a Hungary Helps – vagyis a Segítő Magyarország – Programot, amelynek egyik vezérgondolata Orbán Viktor miniszterelnöktől származik: „A segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni.”

A Fülöp-szigetek, Srí Lanka, Szíria, Libanon, Jordánia és más országokban végzett munkájukról is beszélt: templomok és egyéb létesítmények felépítéséről, katasztrófaáldozatok megsegítéséről többek között helyi és magyarországi egyházak közreműködésével. Kitért a nemzetközi konferencia résztvevői számának növekedésére is, jelezvén a növekvő érdeklődést.

Államtitkár úr előadásának végén a MEÖT Női Bizottsága átnyújtotta államtitkár úrnak a szíriai nők megsegítésére felajánlott összeg adománylevelét.

Ezt követően az elnök felkérte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa bizottságainak elnökeit, hogy tartsák meg éves beszámolójukat.
A főtitkár megállapította, hogy a tizenegy tagegyház és további húsz együttműködő egyház és egyházakhoz kötődő társadalmi szervezet által alkotott közösség meghallgatta és elfogadta az elnöki, főtitkári jelentést, valamint a bizottsági elnökök a 2019-es évről szóló jelentéseit. Összegezte, hogy ebben az évben a bizottságok a hozzájuk tartozó feladatokat sikeresen végrehajtották.

Végül a közgyűlés a délutáni órákban meghallgatta a pénzügyi tájékoztatást, és elfogadta a 2020. évi költségvetést, valamint a jövő évi programokat. Továbbá tervbe vette több konferencia megszervezését 2020. tavasz és az ősz folyamán.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!