Amikor az áprilisi ócsai képzésen részt vettünk Attilával ketten, még nem is sejtettük, hogy már idén sikerülni fog megrendeznünk Oroszlányban is a Bibliai Családi Parkot. Elsősorban azért vettünk részt a képzésen, mivel a Tatabányai Baptista Gyülekezet májusban szerette volna elsőként Tatabányán megrendezni a családi parkot, és mi is szívesen csatlakoztunk, hogy segítsük őket ebben, illetve hasznosnak tartottuk a képzés lehetőségét a jövőre nézve, ha esetleg mi is valamikor szerveznénk egy ilyen jellegű családi napot.

A tatabányai bevetés nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat, és láttuk Isten kezét benne, ezért már akkor elkezdtünk imádkozni, gondolkozni, hogy talán mégis meg kellene próbálnunk még idén nyáron megcsinálni ezt Oroszlányban is. Az elsődleges cél, ami megfogalmazódott bennünk a parkkal kapcsolatban, az volt, hogy jobban megismerhessük a városiakat, illetve hogy ők is megismerhessenek bennünket, és így bizonysága lehessünk Istennek előttük.

Mivel a gyülekezet jelenleg kb. 35 fős (idősekkel, gyerekekkel együtt), ezért a legnagyobb kérdés az volt számunkra, hogy lesz-e elég emberünk egy ilyen méretű rendezvényre. Egy tízfős amerikai csapat (a feleségem volt gyülekezetéből) pont tervezett jönni júliusban, hogy meglátogasson bennünket, így adott volt, hogy összehangoljuk az ő látogatásuk és a családi park idejét. Örömmel vállalták, hogy besegítenek, amiben tudnak. Velük együtt már sikerült összeállítanunk egy 30 fős szolgáló csapatot.

Pár héttel később le is ültünk mint vezetők, és összeírtuk az ötleteinket, a különböző feladatok listáját, majd a csapattal együtt tartottunk egy nagy megbeszélést, ahol kiosztottuk a feladatokat. Isten teljes egységet és összhangot teremtett bennünk. Minden a terv szerint haladt egészen az utolsó napig, hiszen Isten még a városi vezetést is mellénk állította, akik gondoskodtak arról, hogy le legyen nyírva a fű a rendezvény helyszínén (így végül azt nem nekünk kellett megoldanunk). Péntek délután viszont össze kellett hívnom a csapatot, mivel az összes időjárás-jelentés egyre rosszabb előrejelzéseket írt szombatra: 70–90% eső egész délelőtt és délután, viharos széllökések, hidegfront, zivatarok. Fel is hívtam Hegedűs Ádámot, hogy ilyen esetben mit lehet tenni, van-e esély a halasztásra stb. Akárhogy tanakodtunk, arra jutottunk, hogy a halasztás rendkívül nehezen lenne kivitelezhető, mivel már mindenhol ki volt plakátolva, meg volt hirdetve az újságban és az interneten is. Ezért kértem a csapatot, hogy csendesedjünk el öt percre, mindenki imádkozzon magában és hallgasson a Lélek indítására és vezetésére: Isten mit akar tenni ebben a helyzetben, és mire hív bennünket? Ahogy befejeztük az imádságot, mindannyiunkban ott volt a válasz: Isten csodát fog tenni szombaton, hiszen ő az, akinek a szél és a vizek is engedelmeskednek.

Másnap reggel a park felállítása előtt nagy körben újra imádkoztunk és ismételten kértük Istent, hogy tartsa vissza az esőfelhőket Oroszlány felett az ő dicsőségére.

Isten pedig cselekedett. Eltelt az első óra. Eső nélkül. Majd a második is. Eső nélkül. Délben még a nap is kisütött pár órára. Sőt, végül egész nap nem esett az eső! Érdekes, hogy akik Tatáról vagy Budapestről érkeztek, mind arról számoltak be, hogy óriási felhőszakadásokon mentek keresztül, mire Oroszlányba értek. Mire mindent elpakoltunk és mindenki hazament, utána kezdett csak el szakadni. Otthon megnéztem az Időkép csapadéktérképét, és döbbenten láttam, hogy aznap Oroszlány körül mindenhol esett, csak nálunk nem.

A délelőtt folyamán még a helyi tv és a megyei napilap is kijött, hogy interjút készítsenek velünk, és ők is csodálkoztak azon, hogy Isten valóban velünk van, mivel nagyon jó időt kaptunk az összes baljós előrejelzéssel ellentétben. Sőt, külön ajándék volt a 22–24 fokos, kellemes, friss, borúsabb idő a kánikulával és erős napsütéssel szemben, ami az előző hetet jellemezte.

Óriási áldás volt a napon. Több mint 400 résztvevőnk volt, nagyon jó beszélgetések alakultak ki a szülőkkel, gyerekekkel, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Nagyon sokan kérdezték, hogy mikor lesz a következő bibliai családi park, mert mindenképp szeretnének újra jönni. Sokan bevallották, hogy sokféle családi programon vettek már részt, de ilyen kellemes, jó hangulatú, szeretetteljes családi napon még sosem voltak. Minden szülő kapott a gyülekezettől egy igényesen összeállított ajándékcsomagot, benne egy, a gyülekezetünket bemutató, illetve az evangéliumot elmesélő brosúrával, igés kártyával és egy tollal, rajta a gyülekezet logójával és honlapcímével.

Külön meg kell említenem azt, hogy minden várakozást felülmúlt a menetlevél ötlete. A regisztrációnál minden gyermek kapott egy menetlevelet, amire pecséteket kellett gyűjteniük ahhoz, hogy a végén ajándékot kaphassanak. A pecséteket úgy szerezhették meg, ha meghallgatták a négy molinó előtt ülő animátorokat, akik elmesélték a különböző bibliai történeteket (teremtés, Noé, József és Dániel történeteit). Öröm volt látni, amilyen figyelemmel és fegyelemmel ültek, hallgatták a történeteket, sokszor a szüleikkel együtt.

A napot ugyanúgy zártuk, ahogy indítottuk: imádsággal és hálaadással, mivel felfoghatatlanul sokat kaptunk Istentől ebben a napban. Újra megmutatta hatalmát, erősítette a hitünket, a közösségünket, a gyülekezetünket, és előttünk járt a misszióban. Ha Isten éltet bennünket, szeretnénk jövőre is megszervezni a bibliai családi napot.

Csiha Márton


Hírek az eseményről:

http://www.oroszlanyimedia.hu/hirek/2019/07/15/bibliai-csaladi-park


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!