Hálaadással telve lámpások lehetünk a hazavágyóknak

Hálaadással a IV. protestáns cigánymissziós konferencián

2344

Hálaadással és örömmel készültünk és vettünk rész február 9-én az alsózsolcai metodista templomban a IV. protestáns cigánymissziós konferencián, melyet összefogásban szerveznek az öt protestáns egyház cigánymissziójának vezetői és a Cigány Módszertani és Kutatóközpont.

Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református felekezetű 450 résztvevő egy közösségben tanuljunk, formálódjon az életünk, dicsérettel és hálaadással forduljunk Teremtőnk felé.

A IV. konferencia címe és témája a Hálaadás volt, melyet Durkó Albert pünkösdi cigánymissziós vezető áldást kérő imája nyitott meg. A dicsőítésben az alsózsolcai metodista zenekar és kórus vezetett bennünket. A nap célját Bakay Péter evangélikus cigánymissziós vezető osztotta meg, majd házigazdai köszöntések következtek. Dr. Khaled A. László szuperintendens a Magyarországi Metodista Egyház nevében, Szilágyi László Alsózsolca polgármestereként, Erdei-Nagy László lelkész pedig a vendéglátó gyülekezet nevében köszöntötte az ország minden tájáról érkező Istent keresőket.

A konferencia és a protestáns cigánymissziós összefogás kezdeményezéseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága támogatta. Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta:

Nekünk hívőknek az a dolgunk, hogy hálásak legyünk a még meg nem tértekért és az el nem indulókért, ugyanúgy a kormányzatban is örülnünk kell azoknak, akik még nem tudták a sorsukat a kezükbe venni. Lehetőséget kell látnunk minden olyan cigány emberben, aki még szegénységben él, aki még munkanélküli, aki még a saját útját nem kezdte el, a saját útján nem indult el.

A cikk folytatása a Magyarországi Baptista Cigánymisszió oldalán olvasható.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!