Mit nem adna az alföldi ember egy jó lecsóért? Esztárban évek óta már fesztivált is rendeznek a lecsókedvelő közönség számára, ahová kiváló szakácsunk és kuktái, az Új Remény Baptista Gyülekezet csapata idén augusztusban is kivonult.

Az augusztus végi Esztári Lecsófesztiválon ötödik alkalommal veszünk részt az evangéliumot képviselve. Idén a szervezők meghívására tíz örömhírvivő testvérünk nevezett be a főzőversenyre, ahonnan a Fehér Asztal Lovagrend különdíjas kupájával tértek vissza séfünk mexikói lecsós hot dog ételkompozíciójának sikere következtében!

Mi azonban a vasárnapi bizonyságtevések egész fellegének örültünk a legjobban, hiszen testvéreink arról számoltak be, hogy a lecsófesztivál folyamán amellett, hogy többeket ebéddel vendégeltek meg, sok János és Lukács evangéliuma füzet és gyülekezeti meghívó talált gazdára, a bűnbocsánat örömhíre pedig halló fülekre. Amikor testvérünket, Zoltán séfet kérdezte a tv-riporter a készülő lecsókompozícióról, Isten Szelleme lehetőséget adott neki a nyílt bizonyságtételre, amikor a következő kérdés elhangzott:

  • …és mennyi pálinkával fog ez a finom lecsó lecsúszni?
  • Semennyivel. Mi éppen azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk, máshogyan is lehet élni! Az élet élvezetéhez és öröméhez nincs szükség semmi másra, csak Isten kegyelmére és bocsánatára Jézus Krisztus által, amely útnak a vége a menny!

Testvéreink lecsófőzés közben meglátogatták a szomszédos főzőcsapatokat, és a Szentlélek által ihletett beszélgetésekkel, bizonyságtételekkel biztatták a kallódó, kiüresedett szíveket Isten keresésére. Az Úr még a templomtorony látogatása közben is elkészítette az alkalmas időt az örömhír számára, amikor két testvérünk a biztonsági őrökkel osztotta meg az evangéliumot.

A 2019-es lecsófesztivál színpadán Boros Lajos volt elítélt és régi börtönparancsnoka együtt szolgáltak történetükkel és az evangélium üzenetével a lecsófesztivál közönsége felé az Esztári Baptista Gyülekezettel. Ezeket a bizonyságtételeket hallva vasárnap az Úr örömétől elárasztva rá kellett jönnünk, hogy az elmúlt hétvége nem volt más, mint „gasztroevangelizáció”!

Az Úré minden dicsőség!

Szabóné Pásztor Valéria
Új Remény Baptista Gyülekezet, Debrecen


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!