EFOP-1.3.5-16

Budapest, 2017. május 20.
MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ

PROJEKT TÁJÉKOZTATÓ

A Magyarországi Baptista Egyház sikerrel pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében a Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével (EFOP-1.3.5-16) kiírásra. A projekt címe: Helyi közösségek ereje!- „Önkéntes fiatalok közösségei” hálózat módszertani fejlesztése, szakmai programjának kialakítása és megvalósítása az értékközpontú élet előtérbe helyezése érdekében. A szerződött támogatás összege: 25 millió forint. A támogatás mértéke: 100%. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósul meg. A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020. április 30.

 A projekt elsősorban a Jánoshalmi Baptista Gyülekezet, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet, a Pécsi Baptista Gyülekezet, a Szegedi Baptista Gyülekezet és a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet ifjúsági közösségeinek illetve az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjainak bevonásával valósul meg.

A projekt célja önkéntes hálózat felállítása, amelyben az önkéntes fiatalok arra vállalkoznak, hogy elsősorban a korosztályuk és az idősödő generáció részére közösségépítő, személyiséget fejlesztő programokat szerveznek és valósítsanak meg. Cél, hogy a megvalósított programok révén az érintett családok megerősödnek, illetve a fiatalok körében megnő a felelős gondolkodás igénye. További cél, hogy nem hívő fiatalok és idősek felé közel hozzák az evangélium üzenetét. A program lehetőséget biztosít arra is, hogy a helyi ifjúsági közösségben erősödjön a stratégiai látás igénye a jövőtervezés vonatkozásában, és ezzel kapcsolatos ismereteket szerezzenek. Eredménynek várjuk, hogy az elsősorban érintett két generáció egymást jobban megérti, és az egymástól való tanulás megvalósul.   

A program legfontosabb tevékenységei a következők:

  • Önkéntes programot végrehajtó fiatalok tréningtípusú képzése
  • Családok megerősítését, fiatalok felelős életre nevelését segítő csoportos programok lebonyolítása
  • Ifjúsági és idősödő korosztályt megszólító önkéntes programok, szolgáltatások lebonyolítása
  • Közösségi aktivitást, társadalmi szerepvállalást erősítő, mozgósító Kalandnapok megrendezése
  • Nemzetiségi kulturális örökség a Magyar Baptista Egyházban programok lebonyolítása
  • Családi táborok megrendezése

További információ kérhető:
Varjú Lajos
projektmenedzser
varju.lajos@baptist.hu