A hónap témája 2019. májusban: Munkahelyünkön közösséget építünk

1263

A hónap igéje

„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek.” (Ef 6,6–7)

A hónap gondolata

A munkahelyünkön többféle öröm is várhat ránk. De a legnagyobb, ha olyan közösség alakul ki, ahol barátokká válunk, ahol pozitív hatással vagyunk egymás életére, ahol természetes út nyílik Krisztus evangéliuma számára.

1. Az egyik öröm az, ha pénzt vagy bármi más ellentételezést kapunk érte, amivel gondoskodhatunk magunkról, szeretteinkről, sőt még a rászorulókról is. (Mindenki dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek – Ef 4,28.)

2. A másik öröm, ha munkánk során tapasztaljuk, hogy szakértelmünkkel és tudásunkkal eredményesek vagyunk. Minden igazi munka célja, hogy környezetünket szebbé, jobbá és otthonosabbá tegyük, és hogy működtessük azokat a rendszereket, szolgáltatásokat, melyek ezt a célt tűzték maguk elé. (Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent – 2Kor 9,23.)

3. A harmadikféle öröm az, hogy egyáltalán dolgozhatunk, tehetjük a dolgunkat, és így részt vehetünk az ő munkájában, mert ez Isten eredeti teremtésbeli elgondolása. (Fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze – 1Móz 2,15.)

4. A negyedikféle öröm az, hogy minden munkát Krisztusnak végzünk, mert minden, ami értelmesen épít bármit is, az Krisztus művét építi és szolgálja. (Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás – Kol 3,22–25.)

5. Az ötödikféle öröm pedig az, hogy munkatársainkkal emberi közösséget építhetünk, amelyben egymás élete számára is hasznossá válunk. És ebben a munkahelyi környezetben, ahol egyedül vagy néhány társunkkal együtt közösséggé alakítottuk a munkatársi csapatot, azt tapasztaljuk, hogy Isten egyre több jónak utat nyit. Annak is, hogy segítséget nyújtsunk egymásnak mindennapi dolgokban; annak is, hogy törődjünk egymás családjával is; annak is, hogy megnyissuk szívünket egymás előtt. És ekkor nem izgalommal készülünk arra, hogyan is tegyünk bizonyságot, hanem a mindennapi beszélgetéseink során magát adja az evangélium.

Mindannyian a munkahelyünkön a munkatársak között töltjük nappalaink nagy részét. Ez a legjobb lehetőség arra, hogy meglássuk, mennyire hitelesen éljük meg Krisztus-követésünket. A legjobb lehetőség arra is, hogy kiderüljön, vannak-e hitünknek, életmódunknak követői, tanítványai a munkatársaink között. Adja Isten, hogy legyenek.

A hónap kérdései

A munkádban mi a legfontosabb számodra?
Munkatársaid mennyire váltak számodra közösséged részévé?

A hónap imája

Urunk Jézusunk, te, aki egész földi életed során az embereket szolgáltad, segíts bennünket, hogy munkahelyünkön tiszta szívvel és odaadással végezzük feladatainkat. Segíts, hogy ne látszatra szolgáljunk. Segíts, hogy munkatársainkban az emberi társakat is meglássuk, akikkel te alkotsz egy közösséggé bennünket. Add, hogy a munkahelyi közösségnek építői, kovászai legyünk mindannyian, akik téged viszünk közéjük. Ámen.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!