Öreg Károli-bibliám szerint így tanultam, így él bennem, hogy „En­nek­utánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek” (1Móz 8,22). Mosolyogva hallgattam két idős asszony utcai beszélgetését. „Azt híresztelik, hogy idén nem lesz tél. Hallottad? Állítólag még a meteorológia is erről jósolt a héten.” A másik erre: „No, hallod, nem is bánnám. Az nagyon jó lenne. Mert nekem kilukadt a csizmám. Legalább nem kell újat vásárolnom.”

Szegénykéim! Hát hogy gondoljátok? Karácsonykor – ha megéljük – vajon lesz-e még fenyőfa, mert ha igen, akkor tél is lészen. Isten nem téved! A téli „igék” izgalmas területén tallózgatok. A hideg évszakról akarok írni. Derekamat felövezem igazlelkűséggel, lábammal a békesség útján akarok maradni. Kesztyűt nem húzok, ugyanis nem akarok kesztyűs kézzel bánni hibáinkkal, tévedéseinkkel, sem a sunyi önigaz­ság-keresésünkkel, illetve a „hideg évszak” témával.

A tél az örök körforgás része (1Móz 8,22). Minden teremtménnyel valami célja volt (van) Istennek. Meggyőződésem ez a téllel kapcsolatban is. Mint „hideg évszak”, ez nem a kedvencem. Szeretek inkább tavaszi derűben élni, nemcsak három hónapig, hanem folyamatosan. Derűsen, optimistán, humorral fűszerezve, tevékenyen, reménykedőn, mindig keresve valami új fel­adatot, tennivalót. A teleket nem átélem, hanem átverekszem magam rajtuk. Ez történik most is, amikor írok róla. Véleményem szerint a hóember nem jó ember. Nemcsak hoz, hanem visz is. És mit csináljak a krampusszal?

Gyermekkoromban ha valami után nagyon sóvárogtam, az volt a népszerű válasz, hogy „majd ha fagy, hó lesz nagy”. Ma már ettől az ígéretmondattól sem ráz ki a hideg. Hanem bízva tekintek előre, és jobban rábízom magam a felsőbbrendű erőkre. Ők nem akarnak lerázni engem, hanem mellém állnak és megsegítenek, megáldanak – télen-nyáron – hitem és akaratuk szerint. És ez számomra megnyugtató. Elfogadom, és rájuk bízom magamat.

Zakariás próféta bátorító szavai lecsendesítik lelkemet:

„Így lesz télen-nyáron át, az Úr lesz a király az egész földön… Az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név!” (Zak 14,8)

Jób olyan szépen és hangulatosan, költői stílusban beszél a télről, hogy így már nem is olyan félelmetes:

„Kamrájából előjön a szélvihar, észak csillagzata felől a hideg. Isten leheletétől jég támad, a víz felszínén jégpáncél lesz.” (Jób 37,9–10)

A téli hónapokra is vonatkozik Isten szigorú kijelentése: „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró.” Állj a pozitív oldalra! Meleg szeretet. Forró istenszerelem. Tüzes buzgóság és forró érzelmek az Örökkévaló iránt! Ezt cselekedd, és élsz délben és délután, télben és tél után.

A ránk következő hideg hónapokban – a naptár szerint – kevés ünnepnap látszik. Javasolok néhányat pótlás gyanánt. Fiatalabb koromban a gyülekezetekben úgynevezett „hitmélyítő” prédikációs sorozatokat tartottak a meghívott lelkipásztor előadók. Mindig jegyzetfüzettel mentünk az imaházba. Volt mire rácsodálkoznunk, volt mit tanulni drága testvéreinktől.

Télen kissé szűkebb keretek közé szorul az életünk. Kert, föld, gazdasági tevékenységek szünetelnek. Több idő jut a reggeli és az estéli „áhítatokra”, bibliai csendességekre. Imalistánkat elmélyülten végigimádkozhatjuk. Szívből kívánom és örülnék neki, ha a kedves, fűtött imaházakban, -termekben télen sokkal többen akarnának Ige mellett, imádságban együtt lenni. Szép fel­adatok: hídépítés a családok között, barátságkötések hasonló korú és érdeklődésű atyafiakkal.

Az ónos eső és a jégpáncélos utak pedig azt juttatják eszembe, hogy mennyit bíbelődünk olyan férfi vagy nőtestvérek kibékítésével, akik – úgymond – nagyon utálják egymást, de egy centimétert sem akarnak közeledni egymáshoz. „Az én lelkiismeretem rendben van. Nincs mit megbánnom. Én mindig jó voltam hozzá. Miért gyűlöl? Ha nem érzi jól magát, ő kérjen bocsánatot először. Akkor valószínűleg meg fogok bocsátani neki.” Az álkeresztény élet egyik legnagyobb teljesítménye. Utálni valakit tiszta szívből.

Milyen jó lenne, ha épp ilyenkor válna valóra Ézsaiás próféta mondása: „Jég söpri el a hazugság oltalmát.” Engedd, hogy a fagyos szél elfújja önimádó védekezésedet, magyarázkodásodat, és mondd ki végre: „Bocsáss meg! Én szívből megbocsátok neked.” Az is a „hazugság oltalma”, hogy „én szoktam érted imádkozni”. Ez legtöbbször csak egy önvédelmi szólam. Még a semminél is kevesebbet jelent.

És ha valamely rossz szokás nagyon megkötözött, leigázott, akkor tanuld meg a bibliai Benájától a leckét! Ő ugyanis „lement a verembe télen, és megölt egy oroszlánt”. Vajon hogy lehet az „ordító oroszlánt” kiűzni a szívedből? Olvasd el a Jel 5,5. verset: „Ne sírj! Ímé, győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere.” Nyilvánvaló, hogy itt Jézus Krisztusról van szó. Ő ma is győz, ha valaki rá bízza magát. Megszabadulhatsz, és a helyét valami áldott jó cselekedettel vagy nagyszívű jótettel pótolhatod, és sok mély imádsággal.

Ki ne ismerné La Fontaine A tücsök és a hangya című versikéjét?!

Mit csinált a Tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.

És mivel nem gyűjtött akkor, amikor lehetett volna, üres gyomorral csak nyafogott cincogva.

Nótát húztál, ebugatta?
No hát akkor – szólt a Hangya –
járd el hozzá most a táncot!

És még egy havas tanulság: az Úr angyalának ruhája „fehér, mint a hó”. Angyalok égi társa úgy lehetsz, ha lelki öltönyöd, lelkiismereted ugyanilyen fehér, mint a hó.