2019. november 23-án a Baptista Művészeti Napok keretén belül telt ház előtt adott koncertet a Vox Nova baptista férfikar Gyulán. A kórust Szilágyiné Mátyus Elvira vezette, zongorán Tóth Sámuel Csaba működött közre.

A programban klasszikus és modern darabok egyaránt helyet kaptak. A koncert már az adventi időszakra hangolta a szíveket. Bizonyságtételekben, versekben megjelent Jézus Krisztus várása. Az igét Merényi Zoltán lelkipásztor hirdette a 40. zsoltár alapján. Üzenetében kiemelte, hogy egyedül Isten az, aki ki tud menteni bennünket problémáinkból, a mélységből, és sziklára állíthatja lábunkat.

A közel kétórás koncert alatt az énekkar szolgálata mellett a közös éneklés is helyet kapott. A résztvevők megtanulhatták a Szólj hozzám, Uram Istenem kezdetű dalt.

Az eseményről a Gyula Televízió is beszámolt

Az énekkart a körösvidéki fúvósok is kísérték. Reméljük, hogy a jövőben máskor is ellátogat közénk a Vox Nova.