Az ünnep története

Hazánkban több mint száz éve ismert a Biblia-vasárnap. Meghonosítása a Szentírás terjesztéséért hazánkban is sokat tevő Brit és Külföldi Bibliatársulat 1804. március 7-i alapításának centenáriumához kapcsolható. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1904. évi 3. számában erről a következőket olvashatjuk: „Mindenütt készülődnek a közös biblia-vasárnaphoz, melynek megtartására a londoni bibliatársaság hívta és kérte fel az evangéliumi egyházakat, azon alkalommal, hogy e világra ható társaság a maga százéves fennállását ünnepli… Vegyünk részt mi is magyarhoni bibliai keresztyének a biblia vasárnapján hálaadó szívvel…” Idővel az új keletű jeles nap meggyökerezett és többé-kevésbé állandósult a protestáns egyházakban más és más dátumhoz kapcsolódva.

Az evangélikusok a reformáció napjának közelébe, október utolsó vasárnapjára, a reformátusok március első vasárnapjára tették e jeles napot, mi baptisták pedig – 1990 táján felelevenítve a második világháború előtti gyakorlatunkat – november második vasárnapján tartjuk a Biblia-vasárnapot a Szentírásért való hálaadás, a bibliaolvasás és a bibliaterjesztés szorgalmazása jegyében.

Az örökké megmaradó és megtartó Biblia

A Biblia-vasárnapot gyülekezeteinkben talán nem is kellene megtartanunk, hiszen prédikációinkban folyamatos a buzdítás, hogy szeressük és olvassuk a Szentírást, és nincs olyan családunk, ahol ne volna több példány is a Bibliából.

Mielőtt arról szólnánk, hogy mi is ez a könyv valójában, érdemes megvizsgálnunk, hogy mi nem a Biblia.

A Biblia nem tudományos igazságok megfogalmazására szánt szakkönyv. Sokan egész életükben vívódnak, hogy a tudománynak vagy a Bibliának van-e igaza, holott ez álkérdés. A tudomány nem képes sem kérdezni, sem választ adni oly kérdésekre, amelyekre a Biblia választ ad. Életünk igazán nagy kérdéseit a tudomány még csak nem is érinti. A Biblia a láthatatlan valóságokra, a tudomány a megfoghatóra tekint.

A Biblia nem Isten által tollba mondott egyöntetű bölcsességkönyv. A Szentírás szellemében, lelkületében ugyan tényleg egységes, de a maga hatvanhat könyvében számos szerző számos műfajt használ, s ezek mindegyike a maga módján szólongat bennünket.

Az egyik irat krónika, a másik nemzetségtáblázat, a harmadik pedig himnusz.

A Biblia minden sora az ihlető Szentlélek értelmezésével lesz teljessé, és mindig személyes állásfoglalásra, a hit döntésére kényszerít, és éppen ezzel táplálja és élteti lelkünket.

A Biblia nem vészhelyzet idejére rendelt lelki elsősegélynyújtó kézikönyv, amit egy-egy meghatározott oldalán vagy csak úgy találomra felüthetünk, ha éppen bajban vagyunk.

A Biblia mintegy másfél ezer oldala egyetlen dologról, az Örökkévaló üdvözítő tervéről szól és a testté lett Igére mutat. Ebben a tekintetben valóban szerves egységet képez. Megértéséhez ebből a döntő mondanivalóból, vagyis az „egészből” kell kiindulnunk, és így megérteni a részt, az egyes sorokat, sőt szavakat is, és nem fordítva. Ezért tanácsos az Áhítat szerinti bibliaolvasás, és ha tehetjük, valamilyen rendszer szerint a Szentírás egészének elolvasása.

Ha már világosan látjuk, hogy a Biblia sem nem tudományos szakkönyv, sem nem egységes életbölcsesség-gyűjtemény, nem is lelki elsősegélykönyv, akkor már határozottan megfogalmazhatjuk, hogy a Biblia Isten igéje, az ő üzenete hozzánk, amelyre változatlanul igaz a Szentírásban több ízben is megfogalmazott kijelentés: bár a szilárdnak tűnő ég és föld is elmúlik, de az ige megmarad örökké. Ha ezzel a tudattal vesszük naponta kezünkbe a Szentírást, akkor előbb-utóbb felfedezzük, hogy ez a könyv több, mint betűk összessége, mert a benne rejlő isteni ige révén értelmet ad az életünknek. Számos dolog elveszítheti jelentőségét, ami korábban nagy hatással volt reánk, akár úgy, hogy már csömört vált ki belőlünk. Egy férfi önéletírásában olvastam, hogy kisfiúként szenvedélyesen gyűjtötte a bélyegeket, örült minden egyes új darabnak, amit elkérhetett valakitől, és gondosan beilleszthette albumába. Aztán egy jómódú rokona egyszerre kétszáz darab értékes bélyegsorozattal ajándékozta meg. A minden fáradság nélkül ölébe hullott nagy érték egy szempillantás alatt kioltotta értelmét vesztett gyűjtőszenvedélyét. Azóta nem érdeklik a bélyegek…

Az élő, örök Igével azonban sohasem lehet betelni. Megtérésem óta, mintegy hetven éve mindennapos olvasmányom a Biblia, és még most is van friss mondanivalója számomra, olykor egészen új, sorsfordító is. Erre a világ egyetlen más remekműve sem lenne képes…

Sok mindennel foglalkozunk, sok mindent gyűjtünk életünk során. Pál apostol e jelenséggel kapcsolatban arra int, hogy végül tűz fogja megpróbálni, amit gyűjtöttünk, és e tűzben csak az marad meg, ami örök érték, de minden, ami értéktelen, megég (vö. 1Kor 3,12k). Ha az Ige ismeretét tekintjük a legfőbb értéknek, s elménket azzal töltjük meg, akkor ez megmarad. Nem elkülönülten, valami lelki széfbe zárva, hanem lényünket megnemesítő, másokat is boldogító cselekedetté, életté válva. Ahogy ezt Angelus Silesius 17. századi misztikus egyházi költő is megfogalmazta:

Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod, Istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod.

Ha nem a Szentírás igéje tölti ki lényünket, akkor – mivel a szív nem viseli el az űrt – más fogja majd helyét birtokba venni. A modern kor különféle bálványai, amelyekre éppúgy érvényes, mint a régiekre, hogy „A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit” (Ézs 44,9).

Egy idős lelkész szívesen idézett föl egy történetet a háború idejéből. Gyülekezetéből besoroztak egy fiatalembert, aki a frontra magával vitte és zubbonya bal felső zsebében tartotta kedves Bibliáját. Egy ütközetben eltalálta egy puskagolyó, de azt felfogta a szíve fölött hordott Biblia. Így életben maradt. Jelképes üzenete van e történetnek: ha jelen van életünkben Isten igéje, akkor az nem egy puskalövést, hanem lelkünk ellenségének elveszejtő támadásait, kísértéseit is képes hatástalanítani. Az örökkévaló Ige megtart minket is az örök életre.

A Biblia legfőbb értéke az, hogy általa és benne Jézus Krisztussal élő közösségre jutunk. A bibliatanulmányozás fő célja nem az ismeretgyűjtés és nem az érdemszerzés. A Megváltó minden igeolvasónak mondja a Biblia igéiről: „azok rólam tesznek bizonyságot” (Jn 5,39), és akkor érik el Istentől rendelt céljukat, ha általuk valaki Jézus Krisztusra talál.

Lehet-e más célunk e napon, mint hogy Istenünk segítségét kérve megfogadjuk a kedves ének szavát:

Szent igéd szerint vágyom élni,
Erre bizton építhetek.
Nem veszhet kárba abból semmi,
Amit ígérsz, mind megteszed.
E világon elmúlik minden,
Az ég s föld egykor összedül,
De mit megírtál szent igédben,
Nem marad betöltetlenül.
(Baptista gyülekezeti énekeskönyv, 176)

A magyar baptisták hitvallása a Szentírásról

Hisszük, hogy a Szentírás (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyve) Isten kinyilatkoztatott igéje. E művet a Szentlélektől ihletett emberek írásaiból az egyház a Lélek ösztönzésére és útmutatása szerint állította össze. Isten gondviselése a Szentírás könyveit – keletkezésük és továbbadásuk során – minden lényeges hibától megőrizte. A Szentírás részleteiben és egészében a legtökéletesebb isteni igazságot közli velünk. Belőle megismerhetjük Istent, az örök élethez vezető utat, és azokat az elveket, amelyek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget. A teljes Írás – összefüggéseiben és a Szentlélek világosságában értelmezve – a keresztény hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója.

Legfőbb tanácsadónk a mindennapi élet dolgaiban, és a legtökéletesebb próbakő, amellyel minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot megvizsgálhatunk.