Óriási lehetőséget kapott Ibolya, hamarosan Amerikában énekelhet

2517

Bernáth Ibolya, az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola 9. A osztályos szakgimnáziumi tanulója is részt vett a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett énekmeghallgatáson.

Mint a diáklány elmondta, a válogatót azért tartották, hogy a jelentkezők közül kiválasszák a legjobbakat, s belőlük a későbbiek során egy kórust állítsanak össze, ami majd az Amerikai Egyesült Államokban is színpadra áll.

Bernáth Ibolyát éneklése alapján a zsűri beválogatta a most alakuló országos kórusba.

A fiatal karcagi lány a héten lett 15 éves, és élete nagy lehetőségének tartja a szereplést. Egyébként édesanyja biztatására kezdett el énekelni, zeneiskolába sosem járt, de általánosban énekkarokban szerepelt.

Bár szeretett volna ezen a vonalon továbbtanulni, de a debreceni zeneművészeti messze volt, így az Illéssybe jött, de nem bánta meg.

A vendéglátás-szervező szakon tanul, szereti a szakmáját. Érettségi után marad az iskolában technikusira is, a későbbiekben pedig rendezvényszervezőként képzeli el az életét.

Ibolya a gyülekezeti kórusban is énekel. Bevallása szerint énektanárainak köszönhetően sokat csiszolódott énekhangja, ennek is tudható be mostani sikere.

Nagyon várja már a budapesti megbeszélést, ahol megtudja a részleteket az amerikai fellépésről. Az ének mellett a tanulásban is jeleskedik, 4,6 a tanulmányi átlaga. Nyolc évig angolt tanult, most a német nyelv alapjaival ismerkedik.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!