Modesto Manifesto – Etikai kódex

3031
A Modesto Manifesto egykori megfogalmazói életük végéig barátok maradtak. Forrás: https://billygraham.org

Billy Graham 1948-ban önállóan evangelizációs kampányt szervezett Modestóban (Kalifornia). Ekkor már sikeres evangélista volt a „Fiatalok Krisztusért” (YFC) szervezetnél, a fizetését is onnan kapta.

De most új helyzet alakult ki, miután önálló lett. Csapata négy főből állt: Cliff Barrows, George Beverly („Bev”) Shea és Grady Wilson. Komoly beszélgetéseket folytattak arról, hogyan is szervezzék meg az evangelizációs kampányokat, és mire kell gondosan ügyelniük. Itt Modestóban elhatározták, hogy a legmagasabb bibliai erkölcs szerinti tisztességben fognak élni. Graham később az Amint vagyok (Just as I am) életrajzi művében megjegyzi: „Azt vettük észre, hogy másokat is, lelkipásztorokat és szervezeteket is inspiráltak ezek az alapelvek.” Részletesebben is szól erről:

„Modestóban az egyik délután összehívtam a csapatot, hogy beszéljük meg a problémát. Azt kértem tőlük, hogy mindenki vonuljon vissza a szobájába egy órára, és írja össze az összes problémát, amivel az evangélisták és az evangélium terjesztői szembekerülhetnek. Miután visszajöttek, összehasonlítottuk a listákat, amelyek lényegében azonos problémákat tartalmaztak. Aztán néhány percen belül összeállítottunk magunknak egy nyilatkozatot, hogy az evangelizációs szolgálatunkat annak mentén fogjuk végezni a jövőben. Lényegében ez egy nem hivatalos megértése volt önmagunknak. Egységesen elköteleztük magunkat arra, hogy teljes tisztességben megtartjuk az evangélistára vonatkozó bibliai normákat.”

Ez lett a „Modesto Manifesto”, amit írásos dokumentumban sosem adtak ki, de ez volt a saját lelkiismeretük belső iránytűje.

Becsületesség. – Elhatároztuk, hogy anyagi ügyekben alávetjük magunkat az igazgatótestületnek, hogy ők szervezzék és ellenőrizzék a kiadásokat. Minden helyi evangelizációs kampánynak a „nyitott könyvelés” elvét kell követnie, amelyben publikálni kell, hogy hol és mire költöttek el pénzt…

Tisztaság. – Elhatároztuk, hogy csoportunk tagjai nagy figyelmet fordítunk a kísértés elkerülésére (2Tim 2,22). A feleségünkön kívül sohasem leszünk egyedül egy nővel, elszámoltathatók leszünk egymás felé stb. Feleségünket folyamatosan tájékoztatjuk, hogy érezze, ő is részt vállal és bátorít minket a szolgálatban.

Alázatosság. – (Bátorítani és építeni minden hívőt.) Elhatároztuk, hogy a csoportunk tagjai sose mondunk rosszat egy másik lelkésztársról, függetlenül attól, hogy milyen felekezetű, vagy eltérő teológiai látású. Mindazokkal együttmunkálkodunk, akik együttmunkálkodnak velünk az evangélium nyilvános hirdetésében. Az evangélium célja, hogy erősítse és építse a Krisztus testét.

Őszinteség. – Elhatároztuk, hogy a média és a gyülekezetek felé semmilyen kommunikációs adatot nem fogunk eltúlozni, felnagyítani. Sem a résztvevők számát, sem a Jézushoz híváskor előrejövők számát nem fogjuk azért szépíteni, hogy a BGEA-t jobb színben tüntessük fel…

Ennek már 70 éve! Isten kegyelme megtartotta őket tisztességben. Ezek a bibliai alapelvek stabilizálták jellemüket, lelki immunrendszerüket, és megőrizték őket a szégyenletes erkölcsi bukásoktól. Graham megjegyzi, hogy ők nem a „Modesto Manifesto” elfogadása óta éltek így, hanem mivel már előtte is így éltek, ezt az erkölcsi szintet féltették és akarták megőrizni.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!