Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság

1821

Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság január 18-án az Országházban. A testület – melynek elnöke Orbán Viktor  miniszterelnök, tagja Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint a protestáns történelmi egyházak vezetői, köztük Papp János  baptista egyházelnök – visszatekintett a reformáció ötszázadik évfordulójának eseményeire, értékelte az elvégzett munkát, a Kárpát-medence-szerte megszervezett mintegy 1800 programot.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár közleménye szerint európai viszonylatban is egyedülálló összefogás keretében az egyházak és Magyarország kormánya 2017-ben igyekeztek számba venni az európai és a magyar reformáció értékeit, újra felfedezni elfeledett kincseket, valamint az örökséget minél szélesebb kör számára felmutatni és értékként tudatosítani.

Mint a csütörtöki záróeseményen elhangzott, az emlékév protestáns lelkülettel és a közösségépítés ökumenikus szándékával zajlott. A Reformáció Emlékbizottság köszönetet mondott minden, az emlékév programjaiban részt vett embernek – függetlenül attól, mely felekezethez tartozik – az együttműködésért, a közös munkáért, a türelemért.

Az ülésen megállapították: a nyugati világ – benne Európa – számtalan problémával néz szembe. A reformáció egyházainak ma is vannak üzeneteik a kontinens és Magyarország számára.

A reformáció nem a vallási közösségek belső ügye. A reformáció olyan megújító erő, amely létfontosságú értékeket hozott létre, illetve erősített meg a magyar családok, települések, az ország és a Kárpát-medencei magyarság életében.

A reformáció korszakalkotó civilizációs jelentősége abban rejlett, hogy meghirdette a gondolkodás szabadságát, az ember méltóságát és szabadságát.

Elindította a közélet átformálását is, benne foglaltatott az önrendelkezés és önkormányzatiság gondolata.

A magyar protestantizmus a reformáció emlékévében láthatóvá lett sokak számára, és értékteremtő közösségként más egyházakkal és minden jóakaratú emberrel összefogva szolgálja hazánk javát és jövőjét – hangsúlyozták az emlékbizottság záróülésén.

Forrás: MTI
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!