Kéz a kézben követni Jézus Krisztust

2505

Cinkotán két házaspár a bemerítést is vállalva nyilvánosan vallotta meg hitét pünkösdkor Jézus példáját követve, mert „így illik minden igazságot betölteni”. Testvéreink hosszas vívódás után értették meg, mit tett Jézus, mi történt az első pünkösd napján Jeruzsálemben.

A Szellem munkáját sokszor nem értjük, de a változás csodáját igen! Kulcsár Tibor lelkipásztor testvér ünnepi evangelizációjában az elutasított Jézus meg nem szűnő szeretetét, kegyelmét hirdette, és megtérésre hívott mindenkit. A bemerítkezők felé is hangzott: ne legyenek lojálisak a világgal.

Kati megtalálta helyét, Jézust szeretné követni. Az Ézsaiás 60,1–2 által hallotta Isten hívását: felkelni és tündökölni családja, gyermekei, gyülekezete és hétköznapi környezetében!

Istvánt már fiatalon hívta az Úr osztálytársán keresztül. Vallásos életéből a Zakariás 3. részében olvasott ige zökkentette ki. Megnyílt a szeme, és megértette, hogy a világosság, az üdvösség és a „tiszta fehér ruha” kegyelemből van!

Bea sok nehézségére vigaszt talált a Bibliából, a szülői, nagyszülői jó példaadásból pedig erőt merített, de a langymeleg állapot egy idő után fájt és rendezésért kiáltott. Az 51. zsoltár bűnbánó imájával azonosult: könyörülj rajtam, töröld el hűtlenségem, egyedül ellened vétkeztem – és a megújító kegyelemmel találkozott. A kereszt alatt megüresített szíve békességet nyert, és feladatot kapott: futni Jézus felé, mert ő a cél!

János hitetlen háttérből érkezett a házasságba. A feleség baptista nagymamája jó útmutatást adott. A házassági esküt megvalósíthatatlannak látta, ezért segítséget kért, amit Istentől meg is kapott. Engedni kell Jézusnak, az örök élethez vezető úton egy döntést kell hozni. Ebben az 1Krónikák 4,10. verse, Jábéc imája segítette. Elhitte, hogy neki is ilyen áldás lesz az örökrésze.

A Jöjj közel, tarts jelenlétedben, áraszd rám szent kenetedet kezdetű éneket énekelte a dicsőítő csapat. Ezt átérezni az értelem megújulása, az újjászületés fürdője által lehet, amit az Úr megad minden megtérő bűnösnek! A bemerítést Eszes Zoltán helyi lelkipásztor testvér végezte. A két házaspárral együtt örült és áldást mondott szolgáló hívő életükre az ünneplő gyülekezet.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!