Karácsonyi célgyűjtés

3045

Az Országos Tanács döntése alapján ez évi karácsonyi célgyűjtésünkkel csömöri testvéreink imaházépítését segíthetjük.

Kérjük testvéreinket, a célgyűjtés adományait erre a számlaszámra küldjük:

Magyarországi Baptista Egyház
KDB Bank (Magyarország) Zrt.
13555555-11111111-11111111
Közlemény: Csömöri imaházépítés.

A csömöri közösség 1949-ben imaház céljára egy házat vásárolt. Az épületet átalakították. Istentiszteleti helynek egy nagyobb szobát rendeztek be, az épület többi részében a lelkipásztorlakást alakították ki, így 1956-tól a körzet lelkipásztora itt lakhatott.

A csömöri gyülekezet a cinkotaival alkot egy körzetet kezdettől fogva. A fejlődés és a gyülekezet gyarapodása miatt több ízben hozzáépítéssel bővítették a gyülekezeti termet és a lelkipásztorlakást is. Két évtizede az imaház és a lelkipásztorlakás tetőszerkezetét kicserélték, így vált lehetővé később a tetőtérben a lelkészlakás kialakítása. A földszinti részben gyerekfoglalkoztató, valamint vizesblokk kialakítása valósulhatott meg az elmúlt években a gyülekezet és a körzet jelentős áldozatával. Az istentiszteleti terem maradt a régi, elavult fűtésrendszerrel, cserére szoruló ablakokkal és padlózattal. A jelenlegi imaterem bővítését, korszerűsítését a község építési osztálya nem támogatta. Az udvar szabad részében egy 150 nm alapterületű, 80–100 személy befogadására alkalmas épületet terveznek építeni testvéreink.

A 38 tagú gyülekezet építkezését segíthetjük karácsonyi adományainkkal.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!