Újabban a közösségünkben is többfelé fölbukkanó, ám téves vélemény szerint az általunk gyakorolt hálaadónap az USA-ból származik. Mi baptisták az anyák napja mintájára egyszerűen átvettük a Lincoln elnök által 1863-ban elrendelt és november végén megtartott hálaadónapot (thanksgiving day), amely az Európából Amerikába kihajózott puritánok megmenekülésének örömére 1621-ben megtartott hálaünnepre emlékeztet.
A gyülekezeteinkben ünnepelt hálaadónapot azonban valójában a 19. század második felében Németországból hozzánk érkező baptista missziómunkások honosították meg Magyarországon, mintául véve a német Erntedankfest, azaz a termésért (betakarításért) való hálaadás ünnepét. Az új ünnepnap aztán az üzenetével való belső azonosulás miatt rohamos gyorsasággal vert gyökeret gyülekezeteinkben. Mindmáig elmaradhatatlan része egyházi évünknek.
Ám ezt az ünnepet a német baptisták is örökölték. Az európai kereszténységben ugyanis a 3. század óta elterjedt szokás, hogy egy őszi vasárnapon ünnepi istentisztelet keretében megköszönik a termést adó jó Atya gondviselő szeretetét. Ezt az ősi ünnepet a reformáció egyházai is megtartották, és helyét a szeptember 29-i Mihály-napot követő első vasárnapra tették. Az európai hálaadás napja tehát több mint egy évezreddel megelőzte az amerikait.
Közösségünkben többnyire október valamelyik vasárnapján tartjuk meg a hálaadás napját. Ez pedig – örömömre – a bibliai idők gyakorlatával is összeköti ünnepünket. Izrael népének ugyanis az Úr parancsára a mi októberünkkel egybeeső Tisri hónapban kellett megtartania a sátoros ünnepet, amelynek lényegéről így tudósít 5Móz 16,13–15-ben a Biblia:
„Tarts sátoros ünnepet… amikor megtörténik a betakarítás szérűdről és borsajtódból. Örvendezz ezen az ünnepen… az Úr előtt, Istened előtt… Mert megáldja Istened, az Úr minden termésedet és kezed minden munkáját, örvendezz hát!”
A hálaadás napjának tartalma, rendeltetése
Egyfelől köszönet a léthez szükséges javakért, a gondviselő Istentől az adott esztendőben megkapott földi jókért.
Másfelől a szótartó Isten magasztalása. Az Örökkévaló az özönvíz után megígérte, hogy „amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás” (1Móz 8,22; vö. Jer 33,20–21). Az emberiség időtlen idők óta tapasztalhatja, hogy ez így van.
Végül tanúságtétel arról, hogy Isten nem személyválogató. A hegyi beszédben ezt olvassuk:
„legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Mt 5,45)
Ha mindez helyet kap a hálaadónapi prédikációban és járulékos szolgálatainkban, akkor Istenünk kegyelmének – földi létünket érintő – kézzelfogható tényét tudatosíthatjuk még látásban járó, nem hívő látogatóinkban is, mivel ezt a jót ők is megtapasztalták. Ha aztán ez elgondolkoztat valakit, akkor már fogékonyabb lehet arra, hogy az örök létünket biztosító ősígéretbe (1Móz 3,15) gyökerező evangéliumot is elfogadja. Így lehet a hálaadónap arculatának megtartásával együtt is az evangelizáció minősített alkalmává.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
