Egyén és közösség

VII. Baptista Tudományos Ismeretterjesztő Konferencia

2881

Március 3-án a Wesselényi Utcai Baptista Imaház adott otthont az Egyén és közösség címet viselő idei baptista tudományos konferenciának.

Az egész napos program előadói között voltak egyetemi oktatók, tanársegédek, kutatók, pedagógusok, hangszeres művészek, mesterszakos egyetemi hallgató, és középiskolai diákok egyaránt. Intézményi szinten megtalálható volt személyükben az MTA, az ELTE, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Baptista Teológiai Akadémia, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Baptista Tehetségsegítő Tanács és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A tudományterületek tekintetében pedig előfordult a fizika, a teológia, a zeneművészet, a pszichológia, a filozófia, a pedagógia, a szociológia és az infobionika is.

Háló Gyula MBE kommunikációs vezető köszöntő szavait követően érdekfeszítő és elmélyült gondolkodásra inspiráló előadásokkal gazdagodhattunk a konferencia hallgatóiként az egyén és a közösség kölcsönhatásának területén a legkülönbözőbb tudományterületek vetületében. Az első blokkot dr. Kroó Norbert fizikus, a konferencia főelőadója nyitotta meg. A Tudomány, Biblia és hit című előadásában kitért többek között a hit szerepének tárgyalására a vallásban és a tudományokban. A továbbiakban a zenetudományok világából érkező előadóktól szerezhettünk ismereteket a virtuális tér zenei fogyasztásának következményeiről, a zene nyújtotta lehetőségekről a személyiség fejlődésében gyermekkorban, és képet kaptunk a rézfúvós kamarazene fejlődéséről. Megtudhattuk, hogy a gyógyszerkutatásban hogyan tud érvényesülni az emberközpontúság. Miként segíti az Istentől kapott tehetség kibontását a Baptista Tehetségsegítő Tanács, és hogyan folyik a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában a robotikaoktatás. Az Andor Ilona Ének-Zenei Baptista Általános Iskola mindennapjaiba pillantottunk be ezek után. Idén először fordult elő, hogy diákok is szót kaphattak ezen az alkalmon. A Comenius Ház által kiírt pályázatra jelentkező középiskolás diákok részben a romániai Hadasdnádasról, részben pedig a Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziumából, Pécsről érkeztek. Teológiai témában előadást dr. Almási Tibor, a BTA rektora tartott, aki a hívő közösségben előforduló szakadás krisztusi feloldásáról is beszélt. A pszichológia területén szóba került a közösségi élet szempontjából szükséges önuralom kialakulásának folyamata, a heves érzelmi és a hűvös kognitív rendszer optimális működésének ismertetése. Betekintést kaptunk a közösség támogató szerepének fontosságába a krízisek idején, illetve a közösségben vállalt személyes felelősség vállalásába. Érdekes volt szembesülni a napjainkban „divatossá” vált szingli életforma sajátosságaival és az infobionika tudományának fejlődéséből következő lehetséges jövőképpel is.

A konferencia ideje alatt került átadásra a 2017 Junior Baptista Művésze díj, amelyet Varjú Ági divattervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója vehetett át.
A nap során a VIK (Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola) iskola növendékei gondoskodtak a vendéglátásról, ők szolgálták ki a résztvevőket.
Azok az érdeklődők, akik nem tudtak részt venni ezen a konferencián, az előadásokat hamarosan megtekinthetik a Comenius Ház YouTube-csatornáján.

A VIII. baptista tudományos konferencia Igaz és hamis címmel 2019. március 9-én lesz, amit írjunk be a naptárunkba, hogy le ne maradjunk róla.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!