Billy Graham (1918–2018)

10087
Billy Graham első magyarországi szolgálata 1977-ben.

„Ha egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham meghalt, egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak a lakcímemet változtattam meg. Isten jelenlétébe léptem.” (Dr. Billy Graham)

William Franklin (Billy) Graham a legismertebb evangélista a világon. Több embernek hirdette személyesen az evangéliumot szerte a nagyvilágban, mint bárki más, aki Krisztus követségében valaha is munkálkodott előtte. 1993-ig mintegy 2,5 millió embert tartottak nyilván, aki az ő evangelizációs alkalmain fogadta el Jézus Krisztust személyes megváltójának. 2002-ig pedig mintegy kétmilliárd ember hallhatta Graham prédikációit, beleszámítva a rádiós, illetve televíziós közvetítéseket is.

Több amerikai elnöknek – Harry Truman, Dwight Eisenhower, John F. Kennedy, Lyndon Johnson, Richard Nixon, Gerald Ford, Jimmy Carter, Ronald Reagen, George Bush, Bill Clinton, George W. Bush Jr. – volt személyes lelki tanácsadója és lelkigondozója. Baptista elkötelezettségű, de nyitott evangéliumi protestáns gondolkodású emberként a felekezeti határokon túllépve a keresztény egyházak világot átfogó lelki megújulásán is fáradozik.

Billy Graham az észak-karolinai Charlotte városa közelében született 1918. november 7-én egyszerű farmercsaládban. Szülei eredetileg a református-presbiteriánus egyházhoz tartoztak, de nem nagyon gyakorolták hitüket. 1934-ben egy városukban megrendezett evangelizációs összejövetelen Graham megtért és átadta életét Krisztusnak. Néhány hónap múlva bemerítkezett egy templomuk közelében található tóban mintegy 300 résztvevő jelenlétében, és a helyi baptista gyülekezet tagja lett. Ekkor 17 esztendős volt. Miután leérettségizett, beiratkozott a Bob Jones University első évfolyamára, majd iskolát váltott és a Florida Bibliaintézetben (ma Florida College) folytatta tanulmányait. Az iskola befejezése után avatták baptista lelkipásztorrá 1940-ben. Ezt követően kiegészítő tanulmányokat folytatott a Chicago melletti Wheaton College-ban.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem tiszteletbeli doktora 1981-ben

Itt ismerte meg későbbi feleségét, Ruth Bellt (1920–2007), egy kínai orvosmisszionárius lányát, akivel 1943-ban kötött házasságot. Egy rövid ideig pásztori szolgálatot végzett a Chicago melletti Western Springs Baptista Gyülekezetben. Ebben az időben kezdte meg rádiós szolgálatát is a Song in the Night (Ének az éjszakában) című evangéliumi programban. Ez egy 45 perces adás volt, amit az egyik chicagói nagy hatósugarú rádióállomás közvetített heti rendszerességgel. Ebben a műsorban jelenik meg két későbbi barátja és segítő munkatársa, Cliff Barrows zeneigazgató és George Beverly Shea evangéliumi énekes. Időközben Graham meghívást kapott a Youth for Christ (Fiatalok Krisztusért) felekezetközi keresztény ifjúsági szervezettől utazó evangélista szolgálatra. Ezek után családját Észak-Karolina államba, Montreat közelébe költöztette egy hegyvidéki, egyszerű, fából épített családi házba. Mindvégig ez a szerény épület maradt otthonuk, ahol öt gyermeket neveltek fel. Graham szolgálatában az igazi áttörést az 1949-es nyolchetes evangelizációs igehirdetés-sorozat adta, amit Los Angelesben szerveztek meg egy hatalmas autóparkolóban fölállított, több ezer ülőhelyes cirkuszi sátorban. Az evangelizáció során nagy lelki ébredés indult el a városban. Mivel az esti igehirdetéseket a helyi rádióállomások és több állam rádióállomása is átvette és egyenes adásban sugározta, Graham szolgálatát szinte az egész ország megismerhette.

Budapesten a Népstadionban százezer embernek hirdette az evangéliumot 1989-ben

Nemzetközi szolgálata is ebben az időben indult. Első külföldi útja Angliába vezetett, ahol egy 12 hetes evangelizációs sorozatot tartottak nagyrészt Londonban Cliff Barrows munkatársával együtt 1947–1948 fordulóján, ahová 1954-ben ismét visszatért. 1957-ben New York városában egy 16 hetes evangelizációs sorozat következett a Madison Square Garden sportarénában. A következő években aztán evangelizációs kampányai behálózták Észak- és Dél-Amerika, Európa és Ázsia, valamint Afrika és Ausztrália minden jelentősebb államát és nagyvárosát. Az elmúlt hat évtizedben 185 országban 210 millió ember előtt hirdette személyesen az evangéliumot. 1948–1952 között a Minnesota állambeli Northwestern College igazgatói teendőit is ő látta el. 1950-ben pedig megalapította a Billy Graham Evangelizációs Társaságot Minneapolis központtal, ami később Charlotte (NC) városába költözött. Itt készül az Hour of Decision (A döntés órája) heti rádióprogram immár több mint 50 éve, a Decision (Döntés) havonta megjelenő magazin, az ugyancsak Graham által alapított Christianity Today (Kereszténység Ma) havilap, számtalan újságban megjelenő cikksorozat, valamint a World Wide Pictures evangelizációs filmjei.

Graham felemelte a szavát az 1960-as években fölerősödő szegregációval szemben. Baráti kapcsolatban volt dr. Martin Luther King baptista lelkipásztorral, akiért közbenjárt a börtönből való kiszabadulása érdekében, sőt a New York-i 1957-es híres evangelizációja során Kinget is meghívta szolgálatra maga mellett.

Elítélte Dél-Afrika apartheid politikáját és a kommunista országok erőszakos vallásüldöző, ateista diktatúráját. A hidegháború időszakában mégis ő volt az első amerikai evangélista, aki átjuthatott a „vasfüggönyön”, és prédikálhatta szabadon az evangéliumot.

Evangelizáció 1985-ben a Budapest Sportcsarnokban

Az áttörés 1977-ben következett be, amikor először látogatott Magyarországra. Ezt követte Lengyelország (1978), Kelet-Németország és Csehszlovákia (1982), Szovjetunió (1984), Románia és ismét Magyarország (1985), Kína (1988), majd ismételten Magyarország (1989). Emlékezetes marad számunkra a rendszerváltás feszült időszakában a budapesti Népstadionban összegyűlt, Isten igéjére figyelő mintegy százezer honfitársunk reakciója, akik a döntésre híváskor tízezerszámra özönlöttek le a lelátókról, hogy Bibliához jussanak és elkötelezzék magukat Jézus Krisztus követésére. Hitünk szerint ezek a látogatások egyértelműen hozzájárultak a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásához. Mindezek után vált híressé sokat idézett mondata: „A kommunizmust nem lehet kívülről megdönteni, ezért megyek a vasfüggöny mögé!”

Az utóbbi években egészségi állapota igen megromlott. Hosszú időn keresztül Parkinson-kór gyötörte. Legutolsó nyilvános ébredési összejövetelére 2005 júliusában került sor a New York-i Madison Square Gardenben, ahol a három nap alatt összesen 230 ezer ember hallhatta az evangélista búcsúzásnak szánt igehirdetéseit. Azóta teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és vallomása szerint már csak a mennyei hazahívó szóra várt, ami Graham 100. életévében, 2018. február 21-én meg is érkezett. Legyen áldott az emléke!

Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!