Baptista robotika: világbajnoki harmadik hely!

2451

Legjobb európai együttesként világbajnoki bronzérmes lett a baptista robotikások csapata, és ezzel folytatta nagyszerű menetelését a nemzetközi porondon.

A Baptista Szeretetszolgálat 2_Bit elnevezésű csapata – Parilla Anna és ifj. Abán Csaba összeállításban – világbajnoki bronzérmes helyen végzett június 20-án a Rescue Line (U19) kategóriában a Montreálban megrendezett, RCJ 2018 nevű, rangos nemzetközi megmérettetésen.

Abán Csaba, a csapat felkészítője elmondta: a második versenynap részeredményeinek megismerése után nyolc futamot értékelve a 2_Bit első napi előnyét növelve őrizte meg dobogós helyét, így bizakodóan várhatták a döntő futamokat. Az utolsó versenynapon a csapatok és a robotok nehezített versenypályákon hajtottak végre katasztrófaszimulációs mentési feladatokat. A 2_Bit továbbra is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, előnyét megőrizve, a legeredményesebb európai csapatként a 3. helyen zárta a világversenyt. A 38 részt vevő csapat közül az első hat helyezett sorrendje: Irán, Kína, Magyarország, Thaiföld, Japán, Németország.

A Baptista Szeretetszolgálat NiceDroid elnevezésű csapata – Jakab Ágnes és Papcsák Nóra összeállításban – a Rescue Maze (U19) kategória 15. helyén zárta a versenyt.

Abán Csaba a tényekhez hozzáfűzte: az RCJ valójában több, mint egy robotikaverseny. A kutatóprojekt során figyelmet kap az eltérő nemzetiségű junior korosztályú robotprogramozók közösen végzett munkája, tapasztalatcseréje. A közösség építése céljából két-két ország versenyzőiből sorsolással úgynevezett „SuperTeam” csapatokat hoznak létre, melyek a fő versenyszámok után egy félnapos megmérettetésen vesznek részt. A magyar 2_Bit csapat az elég szerény teljesítményt nyújtó angol, a NiceDroid pedig a kategóriája 8. helyén végzett német csapattal alkot párokat.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!