A szociális munka napja

1429

A szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepséget a Magyarországi Baptista Egyház november 13-án, kedden a Wesselényi Utcai Baptista Imaházban. A szervezési feladatokat a Szociális Módszertani Központ munkatársai látták el.

A szociális szférában dolgozó ünnepelteket Papp János egyházelnök testvéreiként és kollégáiként köszöntötte. Kiemelte a segítő munkában megnyilvánuló önzetlen szeretet fontosságát, bátorítás adott a munkatársak számára.

Mike József, az Érdligeti Biblia Közösség baptista gyülekezet zenei pásztora szóban, zenében és énekben egyaránt kifejezte igei alapú gondolatait. A Mk 6,30–44 alapján beszélt arról, hogy Jézus a segítő, megváltó, látja az igazi szükségeket, és arra hív, hogy amink van, abból adjunk a rászorulóknak. Zenei szolgálataiban is kifejezésre jutott, hogy adjuk át magunkat Jézusnak, hogy rajtunk keresztül megmutathassa magát nekünk.

A program szakmai vendége és egyben előadója Nyitrai Imre, a Semmelweis Egyetem stratégiai vezetője volt, akit Serafin József köszöntött. Nyitrai Imre Jövőnk? Van! című előadásában beszélt a szociális szféra jövőképéről, amelyben elengedhetetlen a megújulás és a fejlesztés. A fogyatékosokat ellátó intézmények kitagolása ütemesen folyik, a családok átmeneti otthona és a hajléktalanszállók bővülnek. A szociális szolgáltatások fejlesztésére jelentős uniós források állnak rendelkezésre. Ezek egy részét a szociális vezetőképzésre fordítják, illetve minőségfejlesztésekre. A szociális szférában jól kialakult az együttműködés a szociális szakmai kollégiumok területi hálózataiban, különösen az idősellátásban és a családsegítés területén. Az együttműködés megteremtésében jelentős szerepe van a Baptista Egyházi Módszertannak. Serafin József ezen a területen végzett munkájáért külön is köszönetet mondott Nyitrai Imre. A szakmai nehézségek feldolgozásával kapcsolatosan elhangzott, hogy nincs életpályamodell a szférában, és jelentős a munkaerőhiány. Egyetlen rendelkezésre álló biztos eszköz a szeretet, a jövőkép pedig maga az élő Jézus Krisztus. Zárásként Martin Luther King szavait idézte a stratégiai vezető: „A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja”, és kifejezte köszönetét a bátorságért és az erőért, amelyet a szociális területen dolgozók tanúsítanak.

Mike József

Az ünnepség hátralévő részében a kiskőrösi Sorsfordító Szolgáltató Központ munkatársainak és ellátottjainak közös, szívet melengető műsora következett. Hajdú Júlia intézményvezető ismertette a központ életét. A kiskunmajsai ellátottak Dés László A zene, az kell című dalát énekelték, majd egy bizonyságtétel következett Radics Béla testvértől, akinek támogatott lakhatás biztosításával segíti életét a Sorsfordító. Molnár Erzsike Kiskunhalasról Csodálatos segítő kezek címmel saját költeményét mondta el, a Majsai Színjátszó Kör pedig az Öreg bölcs című színjátékot adta elő. Befejezésül a dolgozók ajándékozták meg az ünneplőket a Mit tehetnék érted című Bródy János-dal közös eléneklésével.

A vendégeket az ünnepség zárásaként szendvicsebéd várta az imaház fedett udvarán.

 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!