A férfi hosszan nézte a víz hátán táncoló holdvilág csillanó ladikjait. Szerette ezt a folyót. Érezte benne az évezredeket, a múltból és az eljövendő korokból egyaránt. A folyó tudta, hogy ott van a közelében. Vágyódva csobogott a lába előtt. Szerette volna megérinteni…
A férfi a hegyre indult. Amikor elérte szokott helyét, letérdelt a kopár sziklák közé. Az éjszaka kellemesen hűsítő volt a forró nap után. Halk neszekkel röpködtek az éji vadászok, a kabócák kórusa versenyt zenélt a fáradhatatlan tücsökkarokkal. Ahogy szemét a sötétbe burkolózó táj domborulatain nyugtatta, szíve hálára fakadt. A hold egyre lejjebb kúszott a horizonton, s mögötte gyémántként ragyogtak föl a csillagok az ég fekete tengerében. Mind őt figyelték. Tudta. Más volt ez az éjszaka, mint az a tízezernél is több, amit ebben a testben látott. Érezte, hogy minden, amit lát, az övé. Valamilyen módon belőle származik, érte lélegzik, rajta csügg…
– Uram…
A hang mögüle szólt, de számára olyan otthonosan csengett, mintha saját lelkét hallgatná. Nem emberi lényé volt.
– Igen, Gábriel? – kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.
– Láttalak a folyónál, és láttam a töprengésed.
– Eljött az idő, ugye?
– Igen. A rejtőzködés ideje lejárt. Tudod, mit kell tenned.
– Tudom. Holnap. Ezért küldött Atyám?
– Valamit még el kell mondanom. Ismered az embergyilkost?
– Luciferre gondolsz? Tudom, ki ő.
– Ő nem ismer téged. Illetve nem tudja, hogy e porsátor, amit viselsz, téged rejt, Uram. De keres, mióta csak kitudódott, hogy emberré lett az Isten. Éppúgy kísértett eddig téged is szolgáin keresztül, mint bármely halandót. Atyád elrejtette előle kilétedet, s azt is, hogy mind ez ideig egyetlen kísértése sem ért célt. De holnaptól…
– Összecsapunk?
– Valamilyen formában meg kell történnie.
– Ne aggódj miattam!
A mennyei küldött kivárt, érezte, hogy ezek a szavak nem csupán neki szóltak.
– Atyád bízik benned. De szükséged lesz rá. A találkozás elkerülhetetlen. Amikor holnap feljössz a vízből, Atyád Lelke egyenesen hozzád siet majd. Látni fogják az emberek is. És nem csak ők. Az esetnek híre megy majd a sötétség birodalmában. Mindez csupán idő kérdése. Ezért ne állj meg, csak kövesd a Lelket. Már kiválasztotta a helyet, ahol felkészít a találkozásra.
– Így fogok tenni.
Gábriel habozott. Nézte a térdeplő férfi alakját, látta a karján békésen lüktető ereket, figyelte a levegő ütemes ki-be áramlását minden lélegzetvételekor. A kézfején horzsolt sebek és szálkák gyógyult hegei… Sosem rajongott a tervért, hogy a menny legdrágább ékköve, Atyjának Egyszülöttje, maga a Teremtő ilyen sebezhető, törékeny testbe költözzön, amit annyira könnyű elpusztítani. Ahányszor az elmúlt harmincegynéhány évben Urára nézett, folyton emlékeztetnie kellett magát arra, hogy kit is rejt ez a test valójában. Az angyalfejedelem felfoghatatlanul hatalmasnak tűnt mellette. Ő maga is vett már föl ehhez hasonló jelentéktelen emberi alakot rövid időre, de sosem sikerült úgy, hogy ne rémissze el megjelenésével azokat, akikhez küldetett. A sziklánál térdeplő Isten pedig beleszülte magát a teremtettségébe. Emlékezett rá jól, mennyire riadt volt az a fiatal lány, de ő is ezt mondta, amit most a Fiú. És hívatlanul ugyan, de emlékképeiben megjelentek a kisgyermekek élettelen testei… még kétévesek sem voltak… és az a tengernyi fájdalom…
– Mi aggaszt, barátom?
A hangból áradó békesség elhalványította a gyötrő képeket.
– Uram, tudnod kell, hogy Lucifer halálra kerestet. Nem ismered őt, a benned lévő emberi rész nem ismeri. Tudnod kell, hogy rászedhető vagy, és bár mindeddig ellenálltál a kísértéseknek, ha kiléted kitudódik, százszoros erővel igyekszik majd elpusztítani. Valaha jobban ismerted őt bárki másnál. De most…
– Hallgatni fogok a Lélekre, Gábriel.
– Úgy legyen, Uram. Azért légy óvatos! Lucifer tán nem erővel próbálkozik majd, hanem ravaszsággal. Esetleg csalással vagy hízelgéssel. Kimeríthetetlen tárházzal rendelkezik Isten szavának elferdítésére.
– Ismerem a teremtő szót, az Igét.
A levegő egy pillanatra megremegett a hegyen, valami végigfutott a sziklák burka alatt, a mohák zöldje felizzott, majd elsötétült, a kavicsok koppanva táncra perdültek körülöttük, a csillagok szikrázón fölragyogtak, s egy szélparipa alávetette magát a hegyoldalon. Az angyalfejedelem térdre esett.
– Uram Királyom, nem a tiszteletlenség…
– Barátom – szakította félbe szelíden mosolyogva a férfi, aki most először fordult felé –, tudom, hogy a szeretet szólt belőled. Nem felejtem el tanácsodat.
Gábriel felemelte a fejét. Már sokadszor csodálkozott el ezen az alázaton.
– Uram Királyom, nemsokára találkozunk.
A férfi érezte, hogy egyedül maradt. Habár ő sosem volt egyedül…
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
