Vezess ott, ahol vagy!

2163

Elsajátítani a keresztyén értékrenden alapuló, etikus vezetést – ez volt a célja a közelmúltban Budapesten megrendezett GLS Nemzetközi Vezetői Konferenciának, amely idén négyszáz vezető részvételével zajlott.

A Global Leadership Summit (GLS), azaz a Nemzetközi Vezetői Konferencia amerikai kezdeményezés, amelyet immár negyedszer rendeztek meg október 6-7-én a MOMKult nagytermében. Csaknem 400 hazai vezető találkozott, hogy együtt fejlesszék keresztény értékrenden alapuló, etikus vezetői képességeiket.

A GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia kétnapos, felekezetközi vezetői esemény, melyen eddig 120 országban több mint 300.000 egyházi és világi vezető vett részt. Az eseménynek a chicagói Willow Creek Gyülekezet ad otthont az Egyesült Államokban immár 23 éve. „Egyedülálló, világszintű, keresztény mozgalom, amelyben Isten arra hívja a vezetőket, hogy reményt és újjáépülést hozzanak világunkba. Célunk, hogy az előadások szakmai és etikai tartalmával és kapcsolatok építésével egyaránt elérjük a vezetőket a társadalmi-gazdasági élet minden területén” – számoltak be a konferencia szervezői.

A magyarországi GLS-konferencia a keresztény egyházak és missziós szervezetek széleskörű összefogásával, a Magyar Evangéliumi ALIANSZ és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa védnökségével jött létre. A konferencia előadásai a 21. század globalizált világának kérdéseire adtak választ nemzetközileg ismert és elismert előadók segítségével.

A legjobb befektetés

A magyarországi előadó, Benkő Vilmos befektető, tehetséggondozó Vetés és aratás a gyakorlatban című előadásában az élet négy befektetési területéről szólt: az intelligencia, az érzelmi hányados, a fizikai testünk és a szolgálati, önkéntes felajánlásunk. Konkrét, személyes tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogyan szánjunk időt ezek fejlesztésére. „Adjunk jobb világot a gyermekeinknek és jobb gyermekeket a világnak” – állt üzenete középpontjában. Előadásának teljes videóanyaga a későbbiekben elérhető lesz a GLS honlapján.

Melinda Gates egy interjúban arról nyilatkozott, hogyan használta fel a világhírű Microsoft vállalatnál szerzett tudását és vagyonát nonprofit területen létrehozott alapítványuk munkájában. Patrick Lencioni, Az ideális csapatjátékos című, nemrégiben megjelent könyv szerzője egyszerű modellel szemléltette, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki a csapat aktív és hatékony tagja kíván lenni. A Franklin Covey Társaság tanácsadója, Chris McChesney a végrehajtás négy alapelvéről beszélt. A konferenciával csaknem egy időben jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában magyarul az ezzel a témával foglalkozó könyve. A kiadvány abban segít, hogy ne csak a stratégiával, hanem a megvalósítással is törődjünk. Ahogy McChesney fogalmazott: „A végrehajtás az emberek viselkedésének megváltoztatását jelenti.” Majd azt mondta: ez a vezetőn múlik, nem a beosztottakon.

Az előadások többségét felvételről, magyar szinkronnal, videós kivetítéssel közvetítették. Témáinak feldolgozását munkafüzet és moderátorok segítették, lehetőséget nyújtva további kiscsoportos feldolgozásra is. A konferencia többi előadójáról a GLS honlapján olvashatnak.

Képek: Illéssy Orsolya, Szigeti Szenner Szilárd

Forrás: http://www.parokia.hu/v/vezess-ott-ahol-vagy/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!