Túra a Kancsendzöngától a legszebb hazai tájakig

1846
Fotó: Tihanyi Tamás

Az ország minden részéről és a határokon túlról is kétszáznál több négyfős csapat jelentkezett arra a vetélkedőre, amelynek döntőjét a napokban rendezte meg a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a Pelikán Erdei Iskola.

Az „Indulj el egy úton…” elnevezésű, az országos kéktúrára épülő vetélkedő célja a valóban csodálatos természeti szépségekkel megáldott túraútvonal ismertebbé tétele, a magyar turizmus és hegymászás eredményeinek bemutatása volt.

A túra hazánk északi tájain, az Írott-kőtől Hollóházáig végigfutó, 1100 kilométeres, folyamatos, jelzett turistaút.

Az eseményen részt vettek és előadást tartottak Kollár Lajos és Mécs László hegymászók, így a gyerekek valódi élményekkel gazdagodhattak, miután számot adtak tudásukról. Kollár Lajos, az expedíció vezetője a világ harmadik legmagasabb hegyének 2013-as megmászásáról, a tragikusan végződött Kancsendzönga-expedícióról készült film levetítése után válaszolt a gyerekek kérdéseire.

– Hosszú és tanulságos napot zártunk, amelynek végén rendkívül büszke lehetek a kisdiákok lelkesedésére, felkészültségére. Remélem, a legtöbbjükkel találkozom majd az országos kéktúra valamelyik állomásán – mondta Sajtos József iskolaigazgató.

Bár nem feltétlenül a másik legyőzése volt a cél, azért mégiscsak vetélkedőn vettek részt a fiatalok, így az utolsó feladatok teljesítése után a csapatok tagjai a közeli művelődési házban rendezett eredményhirdetésen megtapsolhatták a legjobbakat. A fehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola Kalandorok csapatát, a budapesti Andor Ilona Általános Iskola Himalája elnevezésű csapatát, a fehérvári Talentum Református Általános Iskola Sártalan bábakalács nevű csapatát. (A házigazda seregélyesi csapatokat külön értékelték.) Kovács Dániel iskolalelkész a „Zöld Bibliáról”, azaz a természetről, annak szeretetének fontosságáról szólt, szavai után a díjakat Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója adta át. „Mindig legyenek céljaitok, küzdjetek és valósítsátok meg ezeket”, mondta mintegy záró üzenetként Mécs László. Az esemény kapcsán elkészített legjobb gyermekrajzokat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága több helyszínen is bemutatja majd.

Tihanyi Tamás

Forrás: http://feol.hu/kultura/tura-a-kancsendzongatol-a-legszebb-hazai-tajakig-1833299


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!