„Testben távol – lélekben együtt”

5247

2017. február 5-én Füstös Gyula lelkipásztor elköszönt a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezettől. Lelkipásztorunk 2008 óta szolgált közöttünk, ezentúl Kétegyházán hirdeti tovább Isten igéjét. Sokrétű szolgálata során a gyülekezet különböző korosztályait és városunk lakosait bátorította, biztatta Krisztus iránti szeretetre. Példamutató élete, amely Jézusra mutat, sokakat megérintett: az istentiszteleten nemcsak a helyi és a fogadó gyülekezet tagjai vettek részt, hanem olyan hajdúböszörményiek is, akik egy-egy kézfogással mondtak köszönetet szolgálatáért.

Az ünnepélyes istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Papp Dániel lelkipásztor, a tiszántúli egyházkerület megbízott elnöke végezte. Az Áhítatban aznapra kijelölt igeszakasz tökéletesen kifejezte az istentisztelet témáját: „Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok…” (Kolossé 2,5) Papp testvér elmondta, hogy a tiszántúli körzetből hiányozni fog Füstös testvér, de a körösvidéki kerületből éppen ő hiányzott.

Köszöntések hangoztak el gyülekezetünk vezetője és felesége, a hajdúnánási testvérek, az Emmaus Idősek Otthona lakói, a Hajdúböszörményi Keresztény Gyülekezet és az énekkar, valamint a fúvószenekar részéről is, az ifjúság pedig könnyes szemmel köszönt el a lelkipásztortól. A debreceni gyülekezet nevében Dobos Péter gyülekezetvezető testvér a 37. zsoltárt olvasta fel. Meglepetés volt a hajdúböszörményi és debreceni pengetőszenekar szolgálata – azaz a „két egyházi gyülekezet zenekara”, ahogy Megyesi Zoltán testvér fogalmazott –, akik a karzatról láthatatlanul, ám mégis jól hallhatóan búcsúztak. Kétegyházáról is érkeztek testvérek hozzánk, akik gyülekezetünket bátorították, hogy hálával tekintsünk vissza az elmúlt 8 és fél esztendőre.

„Ha nem is vagyok itt közöttetek, de egyek vagyunk Istenben. Ő a szellemi központ, aki összeköt bennünket, kedves hajdúböszörményiek” – ezekkel a gondolatokkal köszönt el Füstös Gyula lelkipásztor, aki minden köszöntésre külön válaszolt.

Hálával gondolunk az itt eltöltött évekre, szolgálatára! Nem elbúcsúztunk, hanem elköszöntünk egymástól. Kedves lelkipásztorunk, kívánjuk Istenünk gazdag áldását a kétegyházai szolgálatára, imádkozunk azért, hogy az új helyén is fény és világosság lehessen!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!