Regionális BVSZ-vasárnap Vácon

2713

Február 5-én tartottuk a Váci Baptista Gyülekezetben az északi baptista regionális találkozót, melyre több gyülekezetből is el tudtak jönni, hogy együtt magasztaljuk Istenünket.

_19_20170207_1310159321Igét Bacsó Benjámin lelkipásztor hirdetett buzdítva bennünket, hogy merjünk a világban kiállni mint Isten gyermekei, valamint ne szégyelljük elmondani az örömhír mellett vallási hovatartozásunkat sem, természetesen csak alázattal.

_2_20170207_1551420321A liturgia a hagyományos módon zajlott, voltak beszámolók a környező baptista gyülekezetek életéből, amiket az adott gyülekezet lelkipásztorai osztottak meg, kihangsúlyozva az egymásért való közbenjárás fontosságát, hiszen sok a munka és kevés a munkás. Összevont kórus énekelt, így szép és jól hallható volt a szolgálatuk.

_6_20170207_1193986902Az istentisztelet szeretetvendégséggel zárult igen gazdagon megterített asztaloknál, így senki sem ment haza üres gyomorral és reméljük, üres lélekkel sem. Öröm volt így együtt lenni a környező gyülekezetekkel, reméljük, hogy a jövőben is folytatódni fog ez a közös alkalom, illetve a közösségek összefonódása is erősebbé válik majd.

Írta: M. Ricsi


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!