Nyári bemerítés Szentendrén

2258

2017. július 30-án a vasárnap délelőtti istentisztelet alkalmával Dani Zsolt lelkipásztor igehirdetésében egy mérleges szemléltetéssel arról szólt, hogy Istennel szemben milyen súlytalanok vagyunk. Bármilyen nagy dolgot tehetünk, lehetetlen üdvözülnünk. Egyedül Jézus az, aki által rendezhetjük életünket. Csak őáltala lehet üdvösségünk. 

Ezt az egyedüli lehetőséget ragadta meg két leány.

Vincze Lilla Nagyváradon, keresztény értékrendben, hívő családban nőtt föl. Többszintű tanulmányai végeztével sokadik szakdolgozata elkészítését rutinfeladatnak gondolva nem avatta be Istent a munkájába. Dolgozatát elutasították. A megoldásra többféle taktikát gondolt ki magányában, de belső harcai közben rájött, hogy elemi szüksége van Isten folyamatos jelenlétére az életében. Ebben nagy bátorítás volt számára, hogy gyülekezetünkből egy őt vendégül látó család mellé állt. Így jelentkezett a lelkipásztornál a törekvők órájára. A tanítások, beszélgetések folyamán döntött Jézus mellett, s igényelte gyülekezetünkben a bemerítését. Öröme fokozódott, amikor megtudta, hogy társa is lesz a bemerítésben.

Rudolf Fruzsina szerető családban nőtt föl, viszont kortársai kisgyermek korától sokszor gúnyolták, ezért tele volt kisebbségi érzésekkel, önértékelési zavarral. Végül két hívő fiatal volt eszköz abban, hogy eljutott gyülekezetünkbe. Az első pillanattól kezdve megtapasztalta a szeretetteljes elfogadást, Isten szeretetét a testvéreken keresztül (Péld 20,27–28). Ez a szeretet gyújtott világosságot a szívében, s kiűzte onnan az addigi sötétséget. S így találhatott rá önmagára is mint Isten által értékesnek látott valakire. A Róma 5,1–6. versei beégtek a lelkébe, és hitvallásává váltak.

Dani testvér kérdéseire személyes hitüket mindketten megvallották, majd pásztorunk bemerítette őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.

Az áldáskérő imádságot azok mondták el felettük, akik eszközök voltak lelki-szellemi fejlődésükben, utánuk Dani testvér helyezte rájuk Isten áldását. A gyülekezet nevében Móricz János gyülekezetvezető presbiter köszöntötte az új testvéreket.

Az ünnepi istentiszteletet hálás szívvel, egyszerű szeretetvendégséggel folytatta a gyülekezet.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!