Egy év Kárpátalján – külmisszióban a Halász házaspár

4174

2016 őszén hívást éreztünk arra, hogy Istennek odaszánjunk egy évet teljes idejű missziómunkára. Attilában már évek óta érlelődött a vágy, hogy szükségben lévőkön segítsünk, akár országunk határán túl is.

Békénk lett abban, hogy válaszoljunk Isten hívására, így felkerestük egyházunk vezetését, hogy együtt térképezzük fel, hol lehetne segítség a felajánlásunk. A lehetőségek közt szereplő Kárpátaljára látogattunk el először, ahol rögtön tudtuk, a célunk – hogy szolgáljunk és segítsünk – találkozott az ott élők igényeivel. Mint utóbb megtudtuk, a helyi baptista közösség tagjai ehhez hasonló felajánlásért imádkoztak.

Elkezdődött a kapcsolatfelvétel és a lehetőségek feltérképezése.

Szeptembertől egy éven keresztül Kígyóson fogunk élni, a kígyósi baptista gyülekezetet és a Második Esély Missziót gyerekmunkán keresztül szeretnénk támogatni. A helyi iskolában a tanórákon kívüli ellátás hiánya miatt a tervezett munkánk részét képezi majd, hogy tanidő után napközis foglalkozást, zene- és angoloktatást, illetve Biztos Szikla klubot vezessünk. Tervünk és vágyunk, hogy a helyi gyerekek elérésével a fiatalokat és szüleiket is Istenhez közelebb vezessük és közösségbe integráljuk őket.

Kérjük, hogy imában támogass minket!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!