EDCA Nemzetközi jelnyelvi bibliafordító konferencia

2058

A magyar jelnyelvi bibliafordító munka bemutatására és az abban részt vevők képviseletében a Magyar Bibliatársulat és az MBE segítségével Kovács Imre  és Kéri József utazott a konferenciára. Ez volt az első ilyen rendezvény, 18 országból közel 80 fő volt jelen.

A résztvevők között néhány országban már aktívan végezték a jelnyelvi fordítás munkáját, de több országból olyan küldöttek jöttek, akik most vagy a közeljövőben szeretnék ezt a munkát elkezdeni.

Az előadások nagy részét az amerikai Wycliffe bibliafordító szakemberei tartották a bibliafordítás szakmai munkájáról és módszereiről, illetve a finanszírozási kérdésekről.

A módszertani kérdések megvitatásánál elsődleges volt, hogy a bibliafordítás során nem lehet teológiai magyarázatokat a fordításba tenni, a jelnyelvi változatnak is tisztán kell a

Biblia üzenetét továbbadnia. Ezután példákon keresztül mutatták be, hogyan lehet egy-egy történetet átültetni a jelnyelvi sajátosságok figyelembevételével. Tehát hogyan lehet képzeletben felépíteni a helyszínt, abban elhelyezni a szereplőket, és megfelelően jelelni a közöttük történő kommunikációt.

Nagy öröm volt számunkra, hogy mi kezdettől ezt a fordítói módszert alkalmaztuk a magyarországi munkában is.

Beszélgettünk egy fontos témáról, amelyet mi már itthon és bibliafordítói találkozókon is hangsúlyoztunk. Ez pedig a jelelő személye.

Csak olyan személy jelelheti a bibliai történeteket, aki hiteles hívő ember, mert ha nem így van, akkor a siketek a jelelő személye miatti ellenérzés következtében a jelnyelvi bibliafelvételeket sem fogják megnézni.

Lehetőséget adtak mindenki számára, hogy az elkészült fordításból bemutatót tartson. Itt nagy meglepetésként ért bennünket, hogy egyedül mi mutattunk be teljesen elkészült anyagrészt (Márk evangéliumát).

A bemutató nagy sikert aratott.

Külön kiemelték, hogy Márk evangéliumán belül könnyen ki lehet választani a fejezetrészeket, hogy a jelelés folyamán pontosan követhető jelzés van az adott fejezet- és versszámról. Újdonságként és nagy tetszéssel fogadták a legördülő ablakban elérhető rövid szó- és ki fe jelzésmagyarázatokat, illetve a jelnyelvi szótárt. Tehát a fordítás mellé felépített multimédiás fejlesztés is példaértékű.

A konferencia ideje alatt sok építő beszélgetés és kapcsolatfelvétel történt. A lettországi testvérek jelezték, hogy jó lenne 2018-ban találkozni és néhány napot együtt dolgozni, támogatni, segíteni egymást.

A következő konferenciát 2019. november elejére tervezik Tallinba (Észtország).

A konferencián való részvételünk nagyon hasznos és áldott volt, mert megtapasztalhattuk, hogy jó úton járunk a fordításban, az ott bemutatott fordítási elveket mi is követjük.

A magyar jelnyelvi bibliafordítás munkája nehéz körülmények között folyik, kis létszámú csoporttal.

A kezdetektől a biztatások és támogatások mellett folyamatos akadályoztatások és támadások is érnek minket, ami plusz lelki terhet jelent számunkra. Most azonban hálaadás van a szívünkben, mert látjuk, hogy az Úr megáldja ezt a munkát, és még a legnehezebb körülmények között is jó eredményt értünk el.

Köszönjük a támogatást és segítséget, és bízunk a további eredményes munkában.

Testvéri üdvözlettel: Kovács Imre, Kéri József, Bokros Andrea


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!