Bemerítési istentisztelet a Szegedi Baptista Gyülekezetben

3737

Különleges és lélekemelő pillanatokat élhettünk át, mikor két huszonéves fiatal, Gyumbier Adrienn és Csatári Attila bemerítkezéssel pecsételték meg Isten iránti feltétlen elkötelezettségüket.

A gyülekezet lelkipásztora, Balogh Barnabás a Királyok 2. könyvéből (5,1–14) választott igével Naamán csodás gyógyulásának történetét állította párhuzamba az ünnepi istentisztelet üzenetével. A felidézett bibliai történetben a leprától szenvedő Naamán minden lehetőség megragadására nyitott volt, csak hogy megszabaduljon szörnyű betegségéből. Ha nehezen is, de hajlandó volt megalázni magát, mások segítségét, még ha kételyek közepette is, de elfogadni.

A mai kor embere is súlyos betegségtől szenved, egy rendkívül „fertőző, ragályos betegségtől”. Ez a bűnbetegség. Isten azonban nemcsak Naamán gyógyulásáról gondoskodott. Fia által mindannyiunk számára gyógyírt adott. Nincs más teendőnk, mint meghallani Isten hívását, és elfogadni a felajánlott kegyelmet.
Naamánnak a bőre gyógyult meg, a bemerítkezőknek a lelke lett tiszta, megszabadulva a bűnbetegségből.

Az elhangzó bizonyságtételek nagyszerűen szemléltették a lelki újjászületés minden lényeges mozzanatát.
Adrienn elmondta, hogy Isten felé közeledve hogyan változott meg látás- és gondolkodásmódja. Hogyan oldódtak szorongásai, és vált zárkózott személyisége egyre nyitottabbá. Megtapasztalhatta, milyen érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol olyannak fogadják el, amilyen, és ahol értékei elismerésre és megbecsülésre találnak.

„Isten kezében végre békességre és boldogságra leltem” – vallotta.

Attila számára az istenkeresés útján lelkipásztorunk egy mondata jelentett mérföldkövet: „Jobb egy komoly hitetlen, mint egy komolytalan hívő.” Ez nem csupán az érdeklődését keltette fel, hanem további kérdések özönét indította el benne. „Mi történik, ha tényleg van Valaki, aki irányítja az életünket?” A felismerés, hogy „Isten létezik, és meg akarom ismerni őt”, a nyári baptista táborban következett be. A fakeresztre kitűzött, ezzel jelképesen és valóságosan is letett bűnök után nézőpontja óriási fordulatot vett, élete gyökeresen megváltozott.

A bemerítési istentiszteleten elhangzó gondolatok, az énekkar és az ifjúság szolgálatában felcsendülő énekek és dallamok által mindannyian átélhettük Isten jelenlétének felszabadító, örömet és egyben megnyugvást adó lelki élményét.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!