Baptista összefogás: tűz emésztette fel a múltat, de sikerült segíteni

3509

Vácrátót – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai felhívást tettek közzé a közelmúltban, amellyel egy szerencsétlenül járt család sorsára hívták fel a figyelmet. A baptista közösség példás összefogása, az akció támogatói reményt és lehetőséget adtak Bajnócziéknak.

Szilágyi Attila, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója szeptember 13-án meglátogatta a bajbajutottakat. Az egykori ház üszkös romjai mellett beszélgettek.

Bajnóczi Ildikó így idézte fel a történteket: „Május 26-ról 27-re virradó éjszaka történt. Éjjel a kutyák keltettek fel, arra riadtam, hogy a konyha mennyezete lángokban áll, a tűz pedig terjed tovább a konyhaszekrényre. Menekülnöm kellett. Még jóval a tűzoltók érkezése előtt felrobbant a gázpalack, amit a főzéshez használtam, azok után pedig már lángolt az egész ház. A tragédiát elektromos hiba okozta. A tűzoltók jó sokára érkeztek meg, eloltották a tüzet, de nem maradt semmink. Még az emlékeink, a családi ereklyék, a fényképek is elégtek. A fiam a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott Kovács Pál Baptista Gimnázium diákja. Ő aznap szerencsére nem volt otthon – ketten élünk, egyedül nevelem. Pedagógus vagyok, de jelenleg egy vegyiáruüzletben eladóként dolgozom.”

A Baptista Szeretetszolgálat akciót indított, és ennek eredményeként sikerült 750 ezer forintot összegyűjteni. Ebből 150 ezer forint a segélyszervezet gyorssegélye volt, 600 ezer forint az akció meghirdetése után érkezett a számlára, további 50 ezer forintot az őrbottyáni–veresegyházi baptista gyülekezet adományozott. De a környékbeli baptisták és a segélyszervezet segítsége ezzel még korántsem merült ki: a mosógép és a tűzhely mellett ruhaneműk, ágyneműk, törölközők, konyhai felszerelések, könyvek gyűltek össze a felhívás nyomán. A baptisták felajánlották mindezen felül még azt is, hogy ha kell, az építkezésben, kétkezi fizikai munkával segítenek.

Mert lesznek munkálatok még a tél beállta előtt: miután lebetonozzák az adott területet, rövidesen a teljesen leégett ház mögötti 36 négyzetméteres műhelyből szerény faházba költözhetnek Bajnócziék. Legalábbis az összegyűjtött pénzből egy ilyen építmény megvásárlását és felállítását tervezi Bajnócziné, aki hálás Istennek és a baptistáknak mindazért, amit kapott a jó szándékú emberektől, akik a szerencsétlenség hírére reagálva Jézus Krisztus szeretetparancsának engedelmeskedtek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!