Baptista Művészeti Napok kisújszállási rendezvénye

2684

A „Baptista Művészeti Napok” keretén belül 2017. november 15-én a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő kisújszállási intézmények – Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája, Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola, Baptista Alapfokú Művészeti Iskola, – valamint a Kisújszállási Baptista Gyülekezet közös rendezvényére került sor a Vigadó Kulturális Központban.

Az esten Szász Veronika területi oktatási igazgató asszony kalauzolta végig a közönséget. Bögös Jenő iskolalelkész a zsoltáríró szavait idézve kért áldást a jelenlévőkre, emellett beszélt a baptizmus kialakulásáról, jellemzőiről és a baptista egyházban jelenlévő művészeti értékekről.

A műsor „A gomba alatt” című dramatikus játékkal kezdődött, melyet az óvodások adtak elő. Figyelmes hallgatóként párhuzamot vonhattunk az esőtől megnövekedett gomba védelme és az Isten embereket átölelő szeretete között. A klasszikus, populáris és keresztyén vokális művek mellett különleges versmontázs formájában helyet kaptak Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Losonczi Léna, Túrmezei Erzsébet és Tamaska Gyula versei, az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak tolmácsolásában. Különleges ajándéknak tekintjük, hogy iskoláinkban olyan tehetséges, érzelemgazdag, művészetekre fogékony diákok tanulnak, akik mindig örömmel mutatják meg Istentől kapott talentumaikat.

A Baptista Művészeti Napok immár hagyománnyá vált kisújszállási rendezvénye mindannyiunk számára fontos művészeti, szellemi és lelki értékeket közvetít.

Széplaki Edit, igazgató


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!