Balla Jonatán bemutatása

2630

Ismét egy különlegesen örömteli eseménnyel kezdődött az április 2-ai délelőtti istentisztelet Rákospalotán: Balla Marci és felesége, Adél elsőszülött gyermekét mutatták be Istennek és gyülekezetünknek.

Ilyenkor mindig szembesül az ember az idő múlásával, ugyanakkor az ilyen alkalmakon különösen hangsúlyos a remény és a jövő üzenete.

Nagy Sándor lelkipásztorunk három kifejezés köré csoportosította üzenetét a Máté 19,13–14 alapján, amit a gyermeket bemutató szülőknek szánt: vinni, engedni, nem tiltani.
Ezen ige alapján mint szülőknek feladatunk van Isten előtt a gyerekeink felé. Vinni őket az Úr Jézushoz, engedni és támogatni őket abban, hogy kibontakozzanak Isten által adott képességeik és adományaik szerint, valamint olyan értékrendet élni eléjük, amely nem takarja el előlük (nem lehetetleníti/tiltja el) az Isten tervét és azt az életet és lehetőségeket, amelyeket az Úr Jézussal való együtt járás jelent azok számára, akik hitüket a mindennapokban is megélik.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ezt követően köszöntések és jókívánságok hangzottak el a gyülekezet tagjai és különböző csoportjai részéről, akikkel a házaspár közelebbi kapcsolatban volt vagy együtt szolgált.

Jó volt látni a sok örömtől sugárzó arcot, együtt örülni az örülőkkel ezen a délelőttön! Isten áldása kísérje életedet, Jonatán! Légy példa hívőknek és nem hívőknek egyaránt hűségből, szeretetből, Krisztust szolgáló életből!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!