„Az igaz ember hitből él”

2492

Megtelt a Vigadó 2017. október 19-én az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjaival, hogy emlékezzenek a Reformáció 500. évfordulójára és ünnepi műsorral elevenítsék fel a reformáció értékeit.

Toldi Attila igazgatóbeszédében az egyházi kötődés előnyeit, sikereit elevenítette fel. A 2012-ben történt fenntartóváltás óta eltelt öt év már megengedi, hogy mérlegre tegyük, milyen irányba fejlődött az intézmény. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, jó döntés született öt évvel ezelőtt. Az ünnepi műsort rövid videófilm indította, ami kreatív módon fejezte ki a reformáció lényegét. A Baptista Alapfokú Művészeti Iskola szaxofontriója két keresztyén énekkel emelte az ünnep hangulatát. Kovács Ibolya 13. A osztályos tanulóLukátsi Vilma Wittenberg című versén keresztül adta át Luther belső gondolatait, mely azon a nevezetes októberi reggelen is ott lehetett a szívében, ami hajtotta, vitte, hogy felemelje szavát a hamissággal szemben: „az igaz ember hitből él”.

Az ünnepségünk vendége volt Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke is. Ünnepi beszédében Luther belső vívódásáról beszélt, ahogy kereste a benne és a világban fellelhető Gonosz feletti győzelem lehetőségét. A választ Pál apostol rómaiakhoz írt levelében találta meg: „az igaz ember hitből él”. A bűn feletti győzelem a Jézus Krisztusba vetett hit által lesz elérhető bárki számára. Így a reformátorok tapasztalata személyes valósággá lehet a mi számunkra is.

Az ünnepi alkalmat Bernáth Ibolya 9. A osztályos tanuló szólóéneke zárta, ami egy bibliai történet pillanatát ragadja meg. Jézus egy bátor lépésre hívta Péter apostol a Galileai tó közepén. Azt kérte tőle, hogy lépjen ki a csónakból és menjen oda hozzá, aki éppen a vízen járva közeledett a tanítványokhoz. Kilépni a biztonságot jelentő csónakból nagy kockázat, csak úgy lehetséges, ha Péter teljes mértékben bízik Jézus megtartó erejében. Amikor a ma embere elindul a hit útján sokszor hasonló a helyzet. Csak akkor fogjuk tudni megtenni a hitlépéseket, ha teljes mértékben bízunk Jézus Krisztusban.

Bögös Jenő, iskolalelkész

Forrás: http://illessy.baptistaoktatas.hu/hirek/eletkepek/„az-igaz-ember-hitbol-el”


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!