A családról az Ige tükrében

8287

Isten már az ember megteremtésekor tulajdonképpen családban gondolkozott, amikor áldásként kimondta: „Szaporodjatok és sokasodjatok…” (1Móz 1,28) Ezzel az „edényét” (2Kor 4,7) teremti meg annak a gazdag, isteni tartalomnak, amit bele akar tölteni az emberbe. És minél több az edény, annál több ez a drága tartalom is.

Ezt a gondolatát akkor sem vonta vissza, amikor a bűn számára szaporodott el úgyannyira az emberiség, hogy az özönvíz ítéletével kellett ennek határt szabnia (1Móz 6,1–13). „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt” (1Móz 6,8), s amikor megnyitotta a megmenekülés útját a bárka ajtajával, „ezt mondta az Úr Noénak: Menj be egész házad népével a bárkába…” (1Móz 7,1). A „háznép” a Bibliában mindenütt a családot jelenti. S hogy mennyire fontos Istennek a család, azt egy következő ítéletben megjelenő kegyelem is bizonyítja. Amikor Ábrahám alkuszik Istennel Sodoma megmaradásáért, és lemennek tíz igaz emberig, akkor Ábrahám főleg Lótra és az ő családjára is gondol (1Móz 18,32). De csak Lót legszűkebb családja hajlandó nagy nehezen menekülni.

„Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák [Isten angyalai] az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.” (1Móz 19,16 – Károli)

Később, amikor az egész választott népét akarja az Úr megszabadítani az egyiptomi rabszolgaságból, és a fáraó csak a férfiakat akarja elengedni, ezt olvassuk: „A fiatalokkal és öregekkel megyünk, felelte Mózes, fiainkkal és leányainkkal… megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak.” (2Móz 10,9) Tehát az Úr is és az ő népe is nemcsak a család egy részére gondol, amikor ünnepre készül, hanem az egész családra. Milyen jó lenne, ha ma is így gondolkoznának a családok! Az ige képeit folytatva: Ne úgy szolgáljanak a szülők az Úrnak, hogy gyermekeiket Egyiptomban hagyják!

Az Úr kegyelméből mi népes családot neveltünk, s a mi gyakorlatunk is igazolta (így múlt időben már), hogy milyen sokat számít a családban a felnőttek példaadása. Akár akarjuk, akár nem, a felnövekvő nemzedék aszerint fog családot alapítani és nevelni, ahogyan szüleitől látta. Tőlük veszi a modellt. „Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki” – tartja a közmondás, mely erre is érvényes. Ha jó a családmodell, akkor ezt fogja – legalábbis ezt próbálja – megvalósítani. Ha azt látta családjában, hogy szülei komolyan vették az Úr ügyét, akkor ők is komolyan fogják venni majd saját családjukban. De sajnos ez fordítva is igaz. „Ne így legyen közöttetek” (Mt 20,26) – mondja az Úr Jézus, ami erre is vonatkozik.

Áldott emlékű Almási Mihály testvérünk mondta egyik gyermekmissziós előadásában:

„Missziós szempontból a leghálásabb nyersanyag a gyermek.” Egyébként ezt ő is igazolta saját családjában. A gyermeknevelés már a bölcsődétől kezdve a főiskolákig elsősorban nem a pedagógusok feladata, hanem a szülőké. Ezt látjuk a Biblia családjaiban, és ehhez fűz drága ígéretet az Újszövetség is. Amikor a filippi börtönőr ezt kérdezi Páléktól: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők… így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,30–31) A Biblia itt is, máshol is ha hitről beszél, akkor beleérti a hitből fakadó tetteket is. Valaki így határozta meg az igazi hitet: „A hit – hat.” Ha nem hat, akkor nem hit – bibliai értelemben. Legyen hát hatással hitünk a családunkra, gyermekeinkre, sőt unokáinkra és dédunokáinkra is! – Még valamit. A lelki család, a gyülekezet is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy hívő szülők házasulandó hívő gyermekei – fiúk és lányok – találkozhassanak egymással, hogy hívő családot alapíthassanak!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!