A 2017 Baptista Művésze díj kitüntetettje Oláh Gábor karnagy

3549

Több évtizedes kiemelkedő hazai és nemzetközi karnagyi munkássága, valamint eredményes oktatói és szervezői tevékenysége elismeréseként Oláh Gábor karnagy a 2017 Baptista Művésze díjban részesült, amelyet Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke adott át számára a Baptista Művészeti Napok újpesti megnyitóján.

Oláh Gábor ötgyermekes lelkészcsalád elsőszülöttjeként korán bekapcsolódott a gyülekezeti zenei szolgálatokba.

1959-től tagja lett a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának, akikkel bejárta a világot. Hegedülni és zongorázni is tanult. Mérnöki tanulmányai és munkája után 1976-ban került a Debreceni Kodály Kórusba énekkari művészként.

1980-ban nyert felvételt az MR Énekkarába, ahol a hivatásos énekesi munka mellett előbb szólamvezető korrepetitora, majd másodkarnagya, 2013-tól pedig közel másfél évig megbízott vezető karnagya lett a kórusnak. Három szakon szerzett egyetemi kitüntetéses diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Középiskolai Énektanárképző kiegészítő szakán. Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, többek közt Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban, valamint az 1991-es III. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny karnagyi és a Magyar Rádió Nívódíjában.

2013-ban elnyerte a Vásárhelyi Zoltánról elnevezett Az Év Énekkari Művésze szakmai díjat. 1982 óta az idén 60 éves Baptista Központi Énekkar vezető karnagya. 1997-től több mint 15 évig a Baptista Teológiai Akadémia kántor szakán tanított. 34 éven át vezette a József Utcai Baptista Gyülekezet énekkarát.

Hitvallása a művészet és az Istennek való szolgálat kapcsolatáról a következő bibliaversen alapul: „Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád és szívesen fogad-e?” (Mal 1,8)

Oláh Gábor karnagyi munkásságát végigkíséri a kiemelkedő szakmai tudás és felkészültség, a kollégák és a közönség iránti alázat, a humorral fűszerezett közösségteremtő képesség, az Istenben való hitre alapozott művészeti tevékenység, valamint a baptista közösség iránti elkötelezettség.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!