40 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra Billy Graham, korunk legismertebb evangélistája

Részletek a Kossuth rádió Arcvonások című műsorában elhangzott riportból, dr. Mészáros Kálmán egyháztörténészt Bódi Mihály műsorszerkesztő kérdezte

15784
Budapesten a Népstadionban mintegy százezer fő vett részt Billy Graham evangelizációján 1989 júliusában

Vajon milyen volt a magyarországi rendszerváltoztatás megítélése az Egyesült Államokban. Dr. Mészáros Kálmán teológus, lelkész, a Baptista Teológiai Akadémia tanszékvezető tanára a 80-as évek végén Amerikában végzett egyházi szolgálatot, így a hazai eseményeket is onnan követte nyomon. Egyebek mellett erről is beszél az Arcvonások rendszerváltoztatásról szóló sorozatában. A mikrofonnál Bódi Mátyás.

Billy Graham több ezer embernek prédikál Tahi táborban 1977-ben

– A magyarországi baptisták pozitív megítélésében nagy szerepe volt Billy Graham amerikai baptista evangélistának, aki 1977 őszén érkezett először hazánkba. Az ő itteni szolgálata nagy lépés volt a baptista és más evangéliumi egyházak ismertebbé válásában. Az ország akkori reformista politikai vezetői érzékelték, hogy valamiképpen ki kellene lépniük a kommunista blokk politikai elszigeteltségéből, és utat kellene keresniük Nyugat-Európa és az Egyesült Államok, ezen belül az amerikai kereszténység felé.

Billy Graham akkor fiatalemberként Amerika egyik legismertebb igehirdetője volt, aki rádión és televízión keresztül vagy éppen százezres stadionnyi hallgatóságával nagy befolyással bírt az akkori amerikai keresztény világra és a politika világára is. Egy ilyen embernek a meghívása és beengedése a szocialista Magyarországra kockázatos lépés volt. Nekünk baptistáknak és más evangéliumi hívőknek azonban ez a látogatás hatalmas áldássá vált.

– Hogyan történt ez a meghívás? A baptista egyház részéről történt a kezdeményezés, vagy másképpen indult a dolog?

Billy Graham a Clevelandi Sportstadionban találkozott először a magyarországi baptisták vezetőivel 1972-ben

– 1972-ben az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetőinek – dr. Udvarnoki Béla teológiai professzor és dr. Haraszti Sándor orvos-misszionárius – a meghívására egy magyar egyházi küldöttség utazott ki az Egyesült Államokba. A magyarországi delegáció, melynek többek között édesapám, idősebb dr. Mészáros Kálmán is tagja volt, meglátogatták az amerikai szórványban található magyar baptista gyülekezeteket, így jutottak el a tengerentúli magyarság fővárosába, Clevelandbe is.

Billy Graham éppen abban az időben evangelizált Clevelandben a világváros 100 ezer embert befogadó sportstadionjában. Miután Graham menet közben értesült arról, hogy Magyarországról egy kisebb egyházi delegáció is jelen van az evangelizáción, az egyik szünetben beszélgetett velük. Eközben a magyarországi baptista vezetők megemlítették, hogy örömmel vennék, ha egyszer Billy Graham Magyarországra is ellátogatna. Itt le is zárult az udvarias találkozás, ami inkább egy protokollbeszélgetésnek tűnt. Billy Graham azonban ezt követően kiment a hatalmas emelvényre az egyenes adásban közvetítő televízió kamerái és a százezres hallgatóság elé, és bejelentette, hogy itt van egy magyar küldöttség, akik az imént meghívták őt Magyarországra.

Úgy tudom, hogy ez akkor óriási visszhangot váltott ki itthon és külföldön egyaránt. Miután a delegáció hazaérkezett Magyarországra, azonnal behívták őket egy szigorú „elbeszélgetésre” az Egyházügyi Hivatalba, ahol kemény dorgatóriumot kaptak, amiért mindenféle előzetes megbeszélés és jóváhagyás nélkül egy ilyen „veszélyes” embert hazánkba hívtak.

Dr. Haraszti Sándor, idősebb dr. Mészáros Kálmán és dr. Udvarnoki Béla találkozása Amerikában 1972-ben

A hivatal sokáig mérlegelte, hogy mit kezdjen ezzel a helyzettel. Majd végiggondolva az eshetőségeket arra a következtetésre jutott, hogy nehezebb lenne ebből visszalépni, mint kezdeményezően a dolgok élére állni. Ebben a kényszerhelyzetben végül úgy döntöttek az illetékes elvtársak, hogy mégiscsak át kellene most már itthon is vinni a köztudatba a témát, hátha valami jó kerekedik ki ebből a végén. Valószínű azt remélték az ebben illetékes politikai vezetők, hogy Magyarország megítélése talán kedvezőbb pozícióba kerülhet a nyugati világ szemében, ha Billy Grahamet hivatalosan is fogadják Magyarországon.

A baptista vallású Carter házaspár a magyar koronával, amit 1978 januárjában küldtek vissza Magyarországra

A vallásszabadság ügyében ugyanis rendszeresen bántották a keleti államokat, benne hazánkat is, hogy itt nincs vallásszabadság, és a keresztényeknek csak korlátozott jogaik vannak. Ez persze teljesen igaz vád volt, amit itthon mindenki a saját bőrén tapasztalt, de ezen ki így, ki úgy változást szeretett volna elérni. A hatalom képviselői tehát elvben szabad utat biztosítottak Graham meghívásának. Hosszú éveken keresztül történt ennek az előkészítése. Az a hír szűrődött ki annak idején az egyeztető belső megbeszélésekből, hogy az evangélista bejövetelének állami részről egyetlen feltétele volt. Mégpedig, hogy Graham járjon közben a magyar korona visszaszolgáltatásában. Mivel nyilvánvaló volt, hogy Billy Graham baráti kapcsolatot ápolt az USA elnökeivel, a baptista Jimmy Carterrel is, így ennek reális esélye volt.

Billy Graham amerikai baptista evangélista 1977 szeptemberében érkezett először Magyarországra. Az esemény annak idején nem kapott nagy sajtónyilvánosságot. Ennek ellenére tízezer ember gyűlt össze Tahiban, hogy meghallgassa őt. Részlet Billy Graham Tahiban elhangzott igehirdetéséből:

„Ez a mai nap történelmi eseménynek nevezhető ebben a táborban. Nem véletlenül jöttünk ide, Isten az ő tervében hozott ide minket. És ma egy kis csendes hang szólalt meg a te szívedben, a Szentlélek hangja. És sokan közületek, akik beletartoztok az egyházba vagy a gyülekezetbe, kell hogy újra Krisztusnak szenteljétek az életeteket.”

Tahi táborban mintegy tízezren hallgatták Billy Graham igehirdetését

Ez a látogatás 1977. szeptember 4-én történt. Nemcsak Tahiban prédikálhatott ekkor sok ezer ember előtt, hanem több gyülekezetben is, mint például Budapesten a Nap utcában, Pécsett, Debrecenben, és ünnepi igehirdetéssel szolgált a Baptista Teológiai Szeminárium évnyitó istentiszteletén is.

Graham látogatása után néhány hónappal, 1978. január 6-án valóban haza is érkezett a magyar korona. Ez még jobban ráirányította a figyelmet egyházunkra, és sokan feltették a kérdést, hogy kik ezek a baptisták. Kik ezek a szektáknak tartott evangéliumi közösségek, akiknek ilyen szoros kapcsolatuk van az Egyesült Államokkal és az ottani befolyásos keresztényekkel?

Egyébként Billy Graham látogatása után nem sokkal Martin Luther King édesapja is látogatást tett Magyarországon a baptista egyház meghívására, aki ugyancsak körbejárta a magyarországi gyülekezeteket. Ezzel újabb és újabb ajtó nyílt arra, hogy társadalmilag egy kicsit jobban odafigyeljenek a baptistákra és a kisebb evangéliumi felekezetek életére, Istentől kapott küldetésére…

– Milyen változásokat tapasztalt ezen látogatásokkal kapcsolatban, végül a rendszerváltoztatást követően? 

– Az előbbiekben beszéltünk Billy Grahamről, akinek a legnagyobb tömegeket megmozgató evangelizációs összejövetele 1989 nyarán történt Magyarországon. A Népstadionban 100 ezer ember gyűlt össze, hogy meghallgassa az igehirdetését. A szolgálat végén személyes döntésre szólította fel a hallgatóságot valahogy így: „Akik szeretnék elfogadni Jézus Krisztust személyes megváltójuknak, és szeretnének egy Bibliát hazavinni, és ezt a jó hírt másokkal is megosztani, azokat kérjük, hogy jöjjenek előre, és adunk ezekből a Bibliákból.”

A százezer résztvevő közül mintegy negyvenezer ember indult meg a nézőtéren, és jött le a küzdőtérre. Ez egy fantasztikus látvány volt még az egyenes adásban közvetítő televízión keresztül is… Az a kérdés vetődött fel, hogy most igazán mi történik? Valóban ennyi ember éhezi az evangéliumot? Tényleg ennyi ember keresi az Isten útját? Csodálatos érzés volt számomra is látni, hogy talán egy új világ születésének lehetünk a tanúi. Új lehetőségek kapujában állunk? Isten egy új ajtót nyitott a magyar kereszténység és a magyar nép számára is?

Utólag meg merem kockáztatni, hogy az igazi rendszerváltás lelki értelemben ezen az evangelizáción kezdődött el. Meggyőződésem szerint az ezek után bekövetkező eseménysor elindításában Billy Grahamnek is Istentől kapott fontos szerepe volt. Mint ismeretes, az evangelizáció után két héttel az Állami Egyházügyi Hivatal, az egyházakat ellenőrző nyomozószervezet jogutód nélkül megszűnt.

Három hónappal később ledőlt a berlini fal, és egyesült a két Németország. Fél évvel később a román diktátor is eltűnt, és vele együtt az egész istentelen rendszere. Néhány hónappal később darabokra hullott a szovjet birodalom, Csehszlovákia és Jugoszlávia is szétesett. Megbukott az egész kommunista rendszer, egész Közép- és Kelet-Európa átrendeződött. Valóságban éltük át azt a csodát, amit a Biblia így mond: az ember boldogsága és szabadsága nem a bennünket körülvevő társadalmi rendszerektől függ csupán, hisz akit a Fiú szabadít meg, az valósággal szabad…

(Elhangzott a Kossuth rádió Arcvonások című adásában.)

A teljes riport itt olvasható el: 

http://kispesti.blogspot.hu/2017/02/kossuth-radio-arcvonasok-dr-meszaros.html

A rádióműsor itt hallgatható meg: 

http://www.mediaklikk.hu/2016/12/02/arcvonasok-dr-meszaros-kalman/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!