Zenei pályázat – Debrecen

3309

Hogy miért ír ki egy gyülekezet zenei pályázatot? Ennek több oka lehet.
A Debreceni Baptista Gyülekezet éneklő gyülekezet. Liturgiájában zenei és énekszolgálatok gazdag választéka jelenik meg. A gyülekezet vallja, hogy a közös éneklés a közösség formálásában olyan szerepet tölt be, amelyet más szolgálat nem tud átvenni.

Az idő próbáját kiállt „régi énekeink” fontos teológiai ismereteket „sulykolnak” az éneklőbe, miközben közösségi lelki élményt nyújtanak.

Úgy gondoljuk, hogy a gyülekezet énekrepertoárja – közös énekeket és kórusműveket beleértve – akkor teljes, ha magában foglalja a régiek mellett azok újszerű feldolgozását és napjaink stílusait is. A stílusoknak, az éneklésnek, a zenei gyakorlatnak összekötő erővé kell válnia, s nem potenciális törésvonallá.

Isten ad egy szikrát, s ebből fakadóan gondolatokat, kérdéseket. Megjelenik-e a 20. vagy a 21. század zenénkben? Vannak-e tehetségeink, akik eddig még nem mutatkoztak be? Ha vannak, hogyan lehetne ezt a felszínre hozni? Az indító gondolatot dr. Karancsiné Koszorús Erika kapta: „Talán egy zenei pályázat…” A részletek kidolgozása még sok feladatot adott, de valami elindult.

Három kategóriában írt ki pályázatot a gyülekezet.

  1. Közös éneklésre alkalmas énekek írása.

2. Olyan előadási darabok (énekek, zeneművek) írása, amelyeket kisebb csoportok, együttesek (kórusok, zenekarok, alkalmi zenei együttesek, szólisták) szólaltatnak meg. 2/a: kórus; 2/b: hangszeres.

3. Már meglévő – de magyar szöveggel még nem ellátott – énekek, feldolgozások fordítása magyar nyelvre. Nemcsak a fordítás pontossága, de a dallamhoz való illeszkedése is fontos volt.

S generális követelmény volt a szöveges művekkel kapcsolatban a teológiai tisztaság.

A BÍRÁLÓBIZOTTSÁG

Hálával tartozunk, hogy egy szakmailag és lelkileg is alkalmas, kiváló csapat végezte a munkát: dr. Garai Zsolt, Szilágyiné Mátyus Elvira, Révész László, dr. Almási Kornél, Kovács Arthur.

A PÁLYÁZÓK

A három kategóriában 12 pályázó küldött be műveket az alábbi felosztásban:
1-es kategória: 9 mű
2-es kategória: 9 mű
3-as kategória: 36 fordítás.

Most is bebizonyosodott, hogy közös éneklésre írni az egyik legnehezebb műfaj. A bírálóbizottság egy művet talált értékelhetőnek az 1-es kategóriában, de azt is inkább kórusműnek ítélték, s átsorolták a 2/a kategóriába.

A NYERTESEK

2/a (vokális) kategória:
dijatado31. díj: Tóka Szabolcs Székesfehérvárról (Tégy foglyoddá, Uram!)
2. díj: Pető István Debrecenből (Uram, oly szép a templomod…)
3. díj: Pető István Debrecenből (Átadom mindenem…)

2/b (hangszeres) kategória:
1. díj: Fazekas Ede Debrecenből (Jézus a mi oltalmunk) és Pető Áron Debrecenből (Két ének)
2. díj: Nem került kiadásra.
3. díj: Fazekas Ede Debrecenből (Itt állok jászolod felett…)
3-as (fordítás) kategória:

dijatado2Életműdíj: dr. Gerzsenyi László Pécelről
1. díj: Dobai Debóra Pécelről
2. díj: dr. Péter-Szarka Dávid Debrecenből
3. díj: Katona Edina Csengődről, és Kovács Katalin Békéscsabáról

Az eredményhirdetésre 2016. november 13-án délelőtt került sor Debrecenben, istentisztelet keretében. Sokunknak felejthetetlen, felemelő érzés volt. Minden díjazottól elhangzott legalább egy mű vagy fordítás. A nyertesek és a bírálóbizottság tagjai közül többen részt tudtak venni az alkalmon, s hozzászólásukkal, hangszeres vagy éppen karvezetői közreműködésükkel gazdagították azt, amely így igazi örömünneppé vált. Jó volt jelen lenni, énekelni, hallani, amint egy kórusmű, zenedarab vagy éppen egy nagyszerű fordítás elindul beteljesíteni küldetését (http://www.ustream.tv/recorded/92742858).

Elérte-e célját a pályázat?

Hisszük, hogy a pályázat megmozdított valamit. Munkaközösségek alakultak, vélemények ütköztek és formálták egymást. Azok, akik eddig talán csak az „íróasztalnak dolgoztak”, most elvállalták a megmérettetést. Többen kifejezték, hogy ezután bátrabban mernek zeneművet írni vagy éppen fordítani. Az egyik legfontosabb feladatnak tehetségeink bátorítását, mentorolását tartjuk. Dr. Gerzsenyi László testvér elvállalta, hogy mentorálja, tanácsolja azokat a fordítókat, akik ezt kérik. Ez a jövőben megvalósulhatna tágabb körben, a zeneszerzés s a feldolgozások területén is.

„Dicsérjétek az Úr nevét, mert egyedül az ő neve fenséges. Dicsősége kihat az égre és a földre!” (Zsolt 148,13)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!