Váradszentmártoni kórus Méhkeréken

3024

2016. május 22-én gyülekezetünk a Váradszentmártoni „Betánia” Baptista Gyülekezet kórusát fogadta Faur Alin lelkipásztor – a nagyváradi és szatmárnémeti közösség titkára – kíséretében. A reggeli istentiszteleten Isten igéjét a Filippiekhez írt levél 4. fejezetéből kiindulva hirdette, és mindannyiunkat buzdított, hogy ebben a zavaros világban éljünk örömben, békességben és bizalomban.

A két istentisztelet között vendégeinket ebédre invitáltuk, ezt követően a gyülekezet néhány tagjával együtt rövid látogatást tettek Gyula városába.

A délutáni alkalom a kórus dallamos énekei által gazdag áldással szolgált. Faur Alin lelkipásztor az igét Mózes I. könyvének 6. fejezetéből hirdette. Az üzenet egy bűn miatt elítélt világot mutatott be egy olyan emberrel, aki Istenbe vetett hite által megmenekült. A lelkipásztor kiemelte, hogy a mostani idők nagyon hasonlóak Noé generációjának korához, és arra hívta a jelenlévőket, hogy Isten igazságában, a világ sodrásával ellentétesen éljenek.

Faur Alin lelkipásztoron keresztül a váradszentmártoni gyülekezet arra hívta a méhkeréki közösséget, hogy viszonozza a most tett látogatását.

Hálásak vagyunk az Úrnak ezért az áldott napért!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!